Kérdezi a nővér a terheléses kardiológiai vizsgálat előtti vérvételnél, hogy ugye, bírom a fájdalmat, nem ájulok el, nyugi, bólintok, nem lesz gond. Vénába szúrja a tűt, nem nézek oda, beszélgetünk inkább, mondom neki, hogy a nők biztos jobban tűrik, gondolom. Hümmög, ki így, ki úgy, aki egyet szül, az már mindent tud arról, mi a fájdalom. Huszonöt percet bicikliztet aztán, egész jól megy, még csevegünk is közben. A családomról kérdez, volt-e szívbetegség, nem tudok róla, anyámra kérdez rá, huszonöt éve temettük el, negyvenkettő volt akkor, agyvérzés vitte el. Nehezít a biciklizésen, elhallgatok, tempósan tekerek, járnak a gondolataim.

Német-történelem tanár volt, egy iskolai értekezlet közben fordul le a székről, egy óra múlva már az Amerikai úton műtik, két hónap kóma után ébred. A budakeszi rehabilitációs intézetbe viszik, a szemét és a jobb kezét tudja csak mozgatni, kartontáblát eszkábálunk, rajta az ábécével, lassan húzogatja az ujját, betűnként rakja össze a mondatait. Hetek múlva mozdul az arca, halk hangokat is ki tud préselni, már elég csak az első betűket mutatnia, a többit megértem, különös nyelv ez, inkább érezzük, mint értjük egymást. Aztán, újabb hosszú hetek múltával néha már nevet, a szeme varázslatosan csillog, nekünk kellene hitet adni neki, de inkább belőle merítünk. Hetente kétszer gyógytornász jár hozzá, becsülettel küzdenek, és miközben pontosan látjuk, mennyi a fejlődés, szinte semmi, bebeszéljük magunknak, ugye, hogy jobban mozog már a keze. Egy év után intéznek neki egy ausztriai kezelést, két hónapot tölt ott, németül is tud mutogatni a táblán, az osztrák orvosok el vannak olvadva tőle, de közben végleg megérti, hogy sosem fog meggyógyulni. Hazahozzák és egy borús áprilisi napon, szinte megérzem a pillanatot, elhatározza, hogy meghal. Napok óta nem beszél, amikor utoljára vagyok mellette, a franciakrémest én eszem meg, már a pépeset sem lehet belediktálni, egy kanálhegynyit elkenek mozdulatlan szájaszélén, jól van, anyu, majd holnap ízleni fog, valami természetfilm zümmög a kistévén, csöndben ülök egy órát, elfogy minden szó. Másnap a gimnáziumban a fizikafakultációról hívnak ki, békésen aludt bele a tüdőgyulladásba. Tizenkilenc hónapot lüktetett az elméje a végleg elernyedt izmú testben, mégis több erő volt benne, mint bárki egészségesben. Nagymamámmal, az édesanyjával temetjük el, finom úriasszony, a szertartáson csöndesen sír, van-e nagyobb fájdalom annál, mint sírba tenni azt, akit szültél.

Fáj leírni, de negyedszázad elteltével már halványul bennem az arca. Ritkán előkerülő, lassan kopó családi fényképek hozzák vissza az emlékét, minap a fészbukra raktam ki a nagyobbik lányom táncversenyen mosolygó fotóját, hasonlít anyukádra, írja egy régi iskolatárs, tán igaz, az unokákon sok kiütközik a nagyszülők génjeiből.

A nővér leállítja a biciklit, fújtatok, a lelet normális, magát sem a szíve viszi majd el, mosolyog, ugye, nem fájt, visszamosolygok, dehogy, minden rendben van.

Szerző: Szabó László  2014.05.04. 12:15 13 komment

Címkék: anya agyvérzés franciakrémes kardiológia Amerikai út fizikafakultáció

Egy. Az oviban is felállsz ebéd közben?
Kettő. Mér' kell szombaton is hatkor kelni?
Három. Aztán ne halljak nyafogást félóra múlva, hogy éhes vagy!
Négy. Mennyire biztos voltam benne, hogy nem eszel meg három gombócot...
Öt. Dehát ezt már ezerszer láttad.
Hat. Ha nem kiabálsz, akkor is hallom.
Hét. Igen, ma is kell fürödni.

Szerző: Szabó László  2014.04.16. 14:11 Szólj hozzá!

Címkék: fagylalt ovi fürdés

Örök az igazság: minden kapcsolatot a nő irányít, valójában akkor is övé a döntés, ha látszólag meghagyja azt a férfinak.
Feleségem ötödször terhes, két lányunk után két magzatot elvesztettünk, alig hisszük, hogy van még esélyünk. Szorgosan járunk az esedékes vizsgálatokra, a nőgyógyászati váróban bambuló férfinél szánalmasabb fajzat kevés van. Semmit nem ért, segíteni nem tud, ott lenni illik, egymás felé fagyos mosolyokat küldő nők, nekem szebben gömbölyödik a hasam, nekem meg nem vizesedik annyira a bokám, a feleslegesség érzése a sokadik hatványon.
Egyik alkalommal nem tudok elmenni, Csilla a vacsoránál köhint, látszólag zavarban van, pedig nem szokása. A szülésznő, tudod, Annamari, tudom, a névmemóriám jó, ja, persze, a gyerekek ovistársait is kevered, tök ciki veled minden szülinap, mindegy, szóval Annamari mondja, hogy egy filmhez keresnek várandós nőt, fel akarják venni a szülését. Megáll kicsit, a nők hatásszünet-érzéke briliáns, micsoda hülyeség, ki lenne képes pénzt csinálni a szüléséből. Hát, például én, gondolom, komótosan bekanalazom a tejfölös túrót, fejben lefuttatok egy üzleti tervet, aztán szólalok meg: észnél légy, nyilván fizetnek, simán behozhatnánk a szülés költségeit. Akkor itt van a gyártásvezető száma, hívd fel. Gyanakodva nézek, ha elhoztad a számot, akkor azért akkora nagy baromságnak nem tartod. Nem válaszol, pakolja a tányérokat, nem kell ezt erőltetni.
Felhívom a pacákot, egy német tévéfilmhez kell a jelenet, az operatőr végig bent lenne a szülőszobában, de csak ő, négy lépésben megalkudunk az árban, ha elindul a szülés hívjam, riadókészültségben lesznek.
Persze dídzsézni vagyok, amikor elmegy a magzatvíz, készenlétben álló váltótársam, az érzéketlen ökör, kikapcsolta a telefonját, háromszáz retropartizót hagyok ott a 220 felett közepén, majd lesz valahogy, lesz is, sosem hívnak oda többet. Csilla körül már három nő sürgölődik otthon, két szomszéd szalad át hirtelen, plusz sokat látott anyósom, míg hazaérek, telefonon idegesen és folyamatosan tájékoztatnak hány percesek a fájások, úgy sorolják a számokat, mint a vízállásjelentéskor, bármi áron tartsátok vissza, mondom, sok pénzünk veszne, ha a nappaliban szülnénk.
A kórházba menet hívom a filmeseket, rohannak, mondják, egyszerre esünk be a szülőszobába, Annamari gyorsan felméri a helyzetet, ebből negyedórán belül gyerek lesz. Az apás szülés a legmélyebb kapcsolat férfi és nő között, egyszerre sírok és nevetek, a köldökzsinór elvágása furcsa kettősség, az ollóroppanás közben azt érzem, apa és gyereke ennél közelebb nem lehet egymáshoz.
Az operatőr mindent rögzít, csorog a könnye a gumioptika mögül, sosem láttam még ilyen szépet, suttogja, megérte erre a pályára menni. Aztán filmezi, ahogy mossák, mérik, betakarják a fiam, akár oktatófilm is lehetne belőle.
Már otthon vagyunk Alexszel, amikor újra hívnak, kéne még egy jelenet, a filmbeli szülők karba vennék az újszülöttet. Egy minden hájjal megkent színészügynök kaján magabiztosságával tárgyalok, nemhogy nullszaldóra hozom, már nyereséges a szülés. A forgatás multikulturális, svéd rendező, német színészek, magyar baba, csak az orosz hússaláta hiányzik. Elolvadva veszik a kezükbe mélyen alvó fiamat, aki egy pillanatra sem ébred fel a felvételek alatt, egy idióta producer rázza a kezemet, gratulálok, ritkaság az olyan, ha egy színész nem hisztizik.
Sok évvel később, netről letöltött filmen látjuk viszont a jelenetet, nekünk szorul a torkunk, lányaink röhögnek, Alexnek tetszik, ilyen kicsi és véres voltam, anya.

Szerző: Szabó László  2014.04.03. 13:36 Szólj hozzá!

Címkék: film dj szülés apás szülés vízállásjelentés

Már a bevásárlókocsinál sokminden eldől. Az ugyanis, hogy ki tolja befelé a szupermarketbe, borzasztó egy szó, nem is értem, hogy tudott megragadni, bár azt azért talán sosem mondja senki, hogy na, megyek bevásárolni a szupermarketbe, ha mégis ilyet hallana valaki, azonnal hívja a rendőrséget, szóval, hogy ki tolja a kocsit, az nagyon lényeges. Férfiember ugyanis jószívvel csak két esetben tol kocsit: vagy nagyon a párkapcsolat elején jár vagy imád vásárolni, az arckifejezéséből rögvest kiderül, hogy melyik csoportba tartozik. Persze egy nőnek a két halmaz metszete az igazi főnyeremény. Meg azért van az is, hogy a gyerek rákéredzkedik a lehajtható táskatartó rácsra, apapapa, te toljál, huh, ezt akartam megúszni, aztán a hátrafele kilógó csizmás lábaival sárcsíkosra rugdossa a nadrágomat, apa, kiszállok, apa visszaülök, apa tegyél át a kocsiba, nem lehet, ránkszólnak, miért, mert a koszos cipőddel állsz oda, ahova mások az ételt pakolják, jön a sírás, jól van, nézünk kisrendőrautót, csak ne sírj.

A nők jelentős többségének minden bevásárlás egy adrenalinbomba, új és új küldetés, missön. Nem gyorsan letudható, szükséges, egyszerű tevékenység, hanem gondosan megtervezett, jelentőségteljes arccal lebonyolított operatív művelet. Bevetés, akció, hódító hadjárat, amelyet céltudatosan és könyörtelenül kell végrehajtani.

Az igazán felkészült nő táskájában mindig van százaspótló műanyagkorong, nem bízza a véletlenre hogy ki tudja-e rántani egyből a fémsorból a kocsit, de ennél lényegesebb és jellemzőbb, hogy cetlin tervez. Órákkal a vásárlás előtt indít, már reggel felírja a leglényegesebbeket, aztán időről-időre bővít, agysejtjeinek kétszámjegyű százalékát elkülöníti az akció megtervezésére, miközben beszélsz hozzá látod, hogy egy hatodagylebeny éppen befordul a fűszerektől a befőttekhez. A bevásárlócetlin nincsen logikus sorrend, a papírzsebkendő és a vécépapír hat sor távolságra van, cikáznak az agyhullámok, ha cetlisorrendben akarnád összeszedni a cuccokat, nyolcszor vágnál át oda-vissza a háztartási osztályon. A cetliválasztás is árulkodik, a vérprofik letéphető, négyzetalakú jegyzetblokkra írnak, de a borítékhátoldal is megteszi, a felsorolás vége már a túloldalra kerül, az irányítószám keresztbevágja a mosószert, lehet, hogy mosogatószer volt, na most mi legyen, vegyünk mindkettőt. Férfi a cetlit a pénztártól ellépve már dobja is a szemetesbe, a nő hazahozza, sokuk, ha tehetné, dátummal és hitelesítő aláírással ellátva le is fűzné, micsoda klassz lenne visszanézni, mit vettem tavaly november nyolcadikán, emlékszel, nem volt majoránna, a guta majd megütött.

Férfiből három típus különböztethető meg az üzletben: őgyelgő, igavonó és tettestárs. Előbbi távol tartja magát a bevásárlás érdemi részétől, a nőt szabadjára engedi, beveszi magát az újságok, könyvek, dévédék közé, oké, a nyolcas pénztárnál találkozunk. Az igavonó szótlanul tolja a kocsit párja után, leparkol a sorok közötti folyosón, féltérde roggyan, törődött arccal nézi, ahogy felesége szakértően tanulmányozza a polcot, menjünk, ilyen tésztát nem veszek, múltkor is leragadt az edény aljára, majd leszakadt a kezem, míg lesúroltam.

Számomra a tettestárs típus a legrémisztőbb. Ő tényleg szeret vásárolni, mi több, hasznos mondani- és tennivalója is van bevásárlás közben. A legfélelmetesebb, hogy ismeri a szakzsargont és csalhatatlanul működik benne a barát-ellenség felismerő rendszer. Neki nem kérdés, hogy a fényezett rizsek közül a B típust kell venni, tudja melyik a karalábé és melyik a karfiol, én ezeket míg élek, nem fogom tudni megkülönböztetni, a múltkor telefonos segítséget kértem, mert nem voltak kint a névtáblák, egyszer meg az étcsokihoz kaptam az eligazítást mobilon, hol a túróban van, feleségem egy túsztárgyaló higgadtságával hozta a biodzsípíeszt, elhaladtában, elnéző mosollyal hajol le a pult aljához egy hölgy, könnyed mozdulattal adja oda a sárga szerencsit, ahogy sakknagymesterek húzzák be a susztermattot, futva pillant rám, micsoda lúzer, furcsa, hogy lélegzik egyáltalán.

Megjelent a RIDIKÜL magazinban.

Szerző: Szabó László  2014.03.22. 09:18 1 komment

Címkék: nők bevásárlás szupermarket susztermatt

Február 16-án van a születésnapom, vízöntő, ezen túl halvány gőzöm sincs a horoszkópokról, ha fel kéne sorolnom a jegyeket, lehet, hogy bevenném a nyulat vagy a juhot, fel nem foghatom, hogy lehetnek olyanok, akik arra alapítják az életüket, hogy csak tizenkét féle ember van, tudom, hogy aszcendens, meg miegymás, de az meg már végképp túlmegy azon, amit át bírok látni. Amióta az eszemet tudom, minden évben azzal bíztatom magam, hogy csak a szülinapomig kell kibírni, utána már jön a tavasz.

Aki azt állítja, hogy nem várja, mivel és miképp lepik meg a születésnapján, nem mond igazat, és az ilyen más gonoszságra is képes, persze ismerem én is, hogy adni jobb mint kapni, kegyes mellébeszélés, legfeljebb egál a helyzet.

Immár negyvennégy évesen széles horizonton tapasztalom, hogyan működnek a különböző generációs nők egy férfi születésnapját illetően. Öt-hatéves koráig az ember lánya elintézi két puszival, meg azzal hogy ő akarja először megnézni apa ajándékát, egyébiránt teljesen ésszerűtlenek és feleslegesnek látja, hogy rajta kívül másnak is legyen szülinapja. Később jönnek a hirtelenjében összekapott rajzok, jaj, de csodás, édesem, és ez itt kicsoda, ja persze, naná, hogy felismerem a mamit, azért a cicának rajzolhatnál máskor négy lábat.

A feleség ajándékainak száma az évekkel csökken, praktikussági szintje nő. Finoman tereli férje ízlését, az ajándékpulóver sosem barna, a tusfürdő nem fa, a parfüm nem adidasz. Határozott nő csakazértis megveszi, amit legutóbb a férje felpróbálni se volt hajlandó, csak egyszer vedd fel, megszereted. Csomagolni egyre kevésbé van ideje, marad a tompazöld ajándékszatyor, később már csak jó az is, amibe az üzletben tették, a tartalom a lényeg, a forma múlandó.

Az anyós precíz, gondos, tutira nem felejti el a napot, a feleséget is figyelmezteti, reggel esemest küld, legkésőbb az esküvő napján fejébe égett a dátum, dinamikusan bővülő háromdimenziós születésnap-gráf van a fejében, hogyne tudnám, az Asbóthné Marikának a gazdaságiról is aznap van. Amúgy kell, hogy legyen a nőkben születésnap-dátum-memória-gén (SZDMG), a férfiakból kifelejtődött, a negyedszázados gimnáziumi osztálytalálkozónkon több lány sportot űzött abból, hogy hónapokra lebontva tudta mindenkinek a születésnapját, mondjuk abban a körben mindegy, senki se tud letagadni egy évet se.

És persze a nagymamám a világbajnok. Képeslap érkezik két nappal korábban, negyvenkétforintos bélyeg, hogy számolják ki, szélhajtó küsz, az év hala, félrecsúszott bélyegző, Tapolca, 3. postahivatal, nyolcvanhét éves korának szálkás betűi, drága kisfiam, ügyelj a családodra, remélem jó a pulóver, amit Alexnek küldtem, a múltkor itthagytátok a lekvárt, a Jóistenke vigyázzon rátok, Ili mami.

 

Megjelent a RIDIKÜL magazin február 20-i számában.

Szerző: Szabó László  2014.02.27. 07:35 Szólj hozzá!

Címkék: születésnap horoszkóp dezodor szélhajtó küsz Ili mami

Hét mondat egy átlagos hétköznap reggelhez.

Egy. Külön kérvényt nyújtsak be?
Kettő. Félnyolc van. Apa, csak negyed. Mindegy.
Három. A szülőin Kati néni direkt kérte, hogy ne az utolsó pillanatban essetek be.
Négy. Óra előtt olvasd át mégegyszer.
Öt. Mért most jut eszedbe?
Hat. Szerencse, hogy Robi bácsi is késni szokott.
Hét. Este ötször szóltam.

Szerző: Szabó László  2014.02.19. 11:11 Szólj hozzá!

Címkék: reggel iskola hét mondat Kati néni Robi bácsi

Az egyetemista lét egyik legtipikusabb és egyébként legtanulságosabb élménye, hogy minden munkát elvállal az ember.

1989, a Műegyetem közlekkarára járok, százhúsz fiú és öt lány az évfolyamon, nappal se volt egy olyan pillanat se a kollégiumban, amikor a részegek aránya húsz százalék alá esett volna. A bulikból a kiömlött piától ragacsos linóleumra emlékszem leginkább, szolidan recsegve válik el a sportcipő talpa, meg a roggyantott térddel, bárgyú mosollyal bondzsovira támolygó droidformákra, egyik kézben műanyagpoharas sör, a másikban parázsló cigi.

Az évfolyamtársaim jelentős része műszaki szakközépből érkezett, vérükben van a műszaki rajz meg az ábrázoló geometria, szemeszterek telnek el, míg mi, gimnazisták, utolérjük őket, sose felejtem el Veér Lajos docenst, rajzhét van, három napja rajzolok egy rohadt vízszintes áthajtóművet, bejön konzultációra, hümmög kettőt mögöttem, ezt a hülyét, gondolja, elővesz legendás barna köpenye bal felső zsebéből egy vastag piros ceruzát, néhány vonalat belehúz a rajzba, na, így működne is ez az instrumentum, kollega, továbbsétál, az egész tusrajzot dobhatom a szemétbe.

Egyik nap Zoli cimborámmal iparkodunk a kollégiumba, másnap rajzleadás, le kéne másolni valami kollégistáról. Szerencsétlen kinézetű, ballonkabátos pasas fordul ki a kolesz kapuján, srácok, nincs kedvetek délután dolgozni, hát, hogy a viharba ne, egy zongorát kéne elvinni eminnen amoda, hozzunk még egy havert, aztán délután négykor a Móriczon felvesz minket. Hogyne, persze, beszerezzük harmadiknak Simit, átlagméreteink százhetven centi és ötvenöt kiló, nem ilyennek képzelnénk a culágereket, mit lehet tenni.

A pasas jön értünk, újszerű, vajszínű Lada Szamara, azóta se ültem ilyenben, elmegyünk egy pianínóért, háromnegyed óra alatt leküzdjük az emeletről, öt helyen verjük le a lépcsőház vakolatát, ne told baszki, lépcső, elvisszük egy budaörsi raktárba, vagy öttucatnyi másik zongora közé. Emberünk egy zongorabérbeadónak fusizik, hozza-viszi a zongorákat, rakodókra van szüksége hetente egyszer-kétszer-háromszor. Több se kell, rácsapunk, állandó tettestársakká válunk, néhány hét múlva már a háromnegyedes koncertzongorát is rutinosan kapjuk szét, alágurtnizunk és futunk vele. Megtanuljuk a hurcolási technikát, zongorát a gurtni közepére állítani, jólesően tolni a súlyt a szembe levőre, az tolja vissza, megáll a cucc középen.

Jól keresünk, egy zongora 1500 forint hármunknak, azt szeretjük legjobban, ha címről címre visszük, akkor dupla pénz van és a borravalóra is kettős az esély. Lassú főnökünket szépen megneveljük, két hónap múlva már a Szamarát is mi vezetjük, meggyőzzük, gyorsabb lesz az így. Fél év alatt vagy százötvenszer szedünk szét és rakunk össze zongorákat, szerintem még ma is, becsukott szemmel is pikk-pakk kikapnám a pedálokat egy pianínóból.

Aztán elmegy a meló varázsa, új kihívások jönnek, lassan lekopunk a munkáról, évtizedekig semmi közöm a zongorákhoz.

Mígnem Száva lányom zongorázni nem kezd tanulni, állítólag ügyes, a tanárnő szerint kellene otthonra zongora, oké, karácsonyra megkapja, elmegyek egy Yamaha szalonba, másfél órás tárlatvezetést kapok, megnézünk félszáz hangszert, mire kikötünk az egyik elektromos zongoránál, a doboza kétméterszer hatvanszor negyvenes. A hangszermester kiskocsival kitolja az üzlet elé, odafordulok az autóval, kell-e segítség, kérdi, nem csodálom, addig nem látszottam túlképzettnek zeneileg, kerek szemmel hallgattam, hogy cseh pianínóipar még mindig hasít, meg hogy a zongoraszék tizenháromezerért csak a sznob magyaroknak kell, bárki más beéri egy konyhaszékkel is, de ezen a ponton azért halványan visszamosolygok rá, hát, ha a billentéshez meg a hangszínekhez nem is értek, ha valamiből, hát, egy zongorát berakni egy autóba, na, abból, doktorálhatnék.

Szerző: Szabó László  2014.01.25. 23:53 2 komment

Címkék: munka egyetem zongora pianínó gurtni Veér Lajos Lada Szamara

Mára nyilvánvaló, hogy a közgazdaságtan évtizedes vastörvényeit írja felül a magyar ajándékszatyor piac.
Jelenlegi ismereteinkkel ugyanis teljességgel megmagyarázhatatlan, hogyan maradhat életben a hazai szatyoripar, hiszen világos, hogy magyar ember ajándékszatyrot nem vesz, azok körbejárnak, szatyi nem vész el, csak átalakul.

Néhány szatyorszabályt (vö. szsz) azért hasznos és illik betartani.

Lényegesen meggyorsítja a szatyorkiválasztást indulás előtt, már megint elkésünk, mér' nem vagyok meglepve, ha a szatyik méret szerint csoportosítva várakoznak a fiókban.Extra, óriás, sztenderd, alulszéles, borosüvegméretű és mini. Utóbbiak idegesítőek, mert folyton becsúsznak a nagyok közé. Rutinos szatyros a miniket külön tartja.

Igazán bajtársiatlan dolog a szatyor zsinórfogójára lyukasztott kártyácskába közhelyes üzenetet írni, boldog sokadik:-) szülinapot kívánunk, Lili és Fefe, hát, tényleg nagyon vicces, ennél dilettánsabb csak az, aki a szatyros ajándék átadása előtt nem csekkolja a kártyát, ha van beleírva jókívánság, olvasatlanul, gyors mozdulattal, szenvtelen arccal kell letépni, huh, épphogy megúsztam, közben persze az anyjába kívánod, akitől kaptad, zsebregyűröd a lapocskát, az ajándékozott persze látni fogja, hogy továbbpasszolt a szatyor, semmi gond, szatyorsorstársak vagyunk mi mind, viszont megszabadítottad a hasonló mozdulattól, amikor majd vándoroltatja tovább a szatyrot.

Profi szatyrosok tematikusan is elrendezik a készletüket. Karácsonyi, születésnapos, semleges, gyerekzsúros: alkalomhoz a megfelelő szatyrot. Ne legyünk szánalmasak, karácsonyra rózsaszín virágosat, vacsoravendégségbe tobozosat vinni rém kínos. Kipróbált szatyros nem győz hálálkodni magában, ha semlegesbordóban vagy neutrálzöldben kapja az ajit. A halványpasztell-színű, finom vízjelmintás szatyrokra mutatkozik messze a legnagyobb igény.

Szín szerint is kategorizálni a fiókban túlzás, a mértéktartás a rutinos szatyros nagy erénye.

Polgári körökben a hárommozdulatos, odasemnézős szatyor összehajtogatás dívik, a szatyi kartonosabb fenéklapja rásimul az oldallapra, zsinórok betűrve, gyűrődés kizárva. Csak a szarrágó szatyros teszi el a gyűrött példányt.

Kezdők kollekcióiban előfordulnak zarás, rákospalotás, tészisztemes szatyrok, a készlet sokszorozódásával ezeket cikinek érzi az ember, ám kidobni nem javallott, nagymamámak raffaellót vinni tökéletes, Mami gátlások nélküli szatyros, kredence alsó fiókjától egy kezdő méhalkalmazott elalélna.

Mami persze a szalvétákat is gyűjti, tegnapelőtt a karácsonyi ebéd eszcájgja alatti szalvétát is eltette volna a gyűjteményébe, aztán meggyőztem, hogy inkább adok egy tisztát, ne pocsékolj hiába kisfiam.

Szerző: Szabó László  2013.12.26. 22:08 33 komment

Címkék: nagymama szalvéta fiók Mami ajándékszatyor szatyoripar

Egy. Meddig is vannak ma nyitva az üzletek?
Kettő. Ezt anyádnak vettük vagy a nagynénémnek?
Három. Mintha tavaly is ezt a cédét hallgattuk volna.
Négy. Még most is tudok szólni Jézuskának, hogy forduljon vissza.
Öt. Honnan tudod, hogy nem szereted, ha nem is kóstoltad?
Hat. Megint egy hadseregre főztünk.
Hét. Mondtam, hogy ferde.

Szerző: Szabó László  2013.12.25. 11:29 Szólj hozzá!

Címkék: cd karácsony vacsora mondat Jézuska

Hét mondat, amit már minden iskolás gyerek hallott.

Egy. Engem az nem érdekel, hogy a Kiss Levié hányas lett, engem csak a TE dolgozatjegyed érdekel.

Kettő. Milyen iskola az, ahol nem adnak a hétvégére házifeladatot?

Három. Mi lenne, ha ma reggel kivételesen nem késnénk el?

Négy. Látod, tudsz Te ötös dolgozatot írni, ha egy kicsit odafigyelsz.

Öt. Nem lehetne, hogy egyszer Téged hívjon fel valaki azzal, hogy mi a házifeladat?

Hat. Az hogy lehet, hogy senki másnak nem tűnik el az ellenőrzője?

Hét. De, nagyon örülök a rajz ötösnek is.

Szerző: Szabó László  2013.12.16. 11:12 Szólj hozzá!

Címkék: közhely dolgozat iskola ötös házi feladat ellenőrző

süti beállítások módosítása