Igazából azért vágtam bele, mert kicsit szánalmasnak éreztem, ahogy morgok azon, milyen bénák azok, akiknek segítenük kellene a hóban szorultakon. Nem akartam fűtőtest-széli Firefox lovag lenni, akinek az aktuális véleménye a hóviharról meg a mentésről azon múlik, hogy milyen gyorsan frissíti az index.hu-t. Van egy másik, személyes okom is, de erről majd legközelebb, mert annak más tanulságai is vannak.
Szóval olvasom, hogy a Hősök terén önkénteseket várnak. Összedobom a kocsiba a cuccomat, az eseményeket követve már mindenki túlélési szakértővé válhatott, nálam is van tea, csoki, kesztyű, sál.
18-kor a Műcsarnok előtt találkozom a rendőrökkel, kocsit hagyjam itt, ugorjak fel a buszba, mindjárt indulunk. Bent hárman ülnek, hát amit olvastam a lehullott hómennyiségről, ez egyelőre nem tűnik acélos erőnek.
Luki vagyok, szevasz, nyújtja a kezét egy huszonéves roma srác. A másik üléssor elején Zsolti és Ildi ül, kedvesen mosolyognak. Engem mindig zavar, ha valaki csak a keresztnevével mutatkozik be, de ez a pár annyira rutinos önkéntesnek tűnik, hogy Lacival válaszolok, már megtanultam, hogy vannak az életben bizonyos helyzetek, amikor jobb alkalmazkodni.
Vár egy másik busz is, a két jármű között vagy húsz rendőr, tűzoltó, polgárőr intézkedik olyan arccal, mintha a Műcsarnok Bukta kiállításának installációi közé bevette volna magát egy öngyilkos merénylő és most éppen a mesterlövészekre várnánk. Mindegyik telefonál, vagy még inkább headseten beszél. Nem tudom feltűnt-e, de ha valakinek headset vagy a füle mögül elődrótozódó készülék van a fején és hivatalos ember, akkor még két klasszissal bennfenntesebb pofával sétál.
Üldögélünk, Luki hátrafordulva szóval tart. Ezen a ponton kell felhívnom a figyelmet, hogy ebben a bejegyzésben az átlagosnál is több káromkodás lesz. Baszki, megőrülök, hogy odaérjünk, odabaszok a hónak. Kissé túlzásnak érzem a lelkesedését, de csak hümmögök.
Fellép egy rendőr, mikor indulunk, kérdjük. Félkor, mondja, a Magyar Gárda ideszólt, hogy ötven fővel jönnek addigra. Történelmi eseményt orrontok, ilyen se nagyon lehetett eddig: rendőrök a Gárdára várnak.
Lassan szivárognak civilek is, aztán befut a Gárda alakulata, kétfelé válnak, olyan huszonöten hozzánk ülnek fel. Megint jön a rendőr, szigorúan kérdez, hányan vannak a járművön. Nem számoltuk, mondom, lesajnálóan néz rám, egy-kettő-tíz-tizenöt-olyan huszonketten lehetnek, konstatálja, aztán leszáll. Hát ennél biztos többen vagyunk, nem kéne eltűnnöm majd a hóban, mert sose derül ki, ha eggyel kevesebben jövünk haza.
Nagy nehezen elindulunk, szirénás felvezetés, megyünk az Osztyapenkó felé. Gyutay tűzoltó hadnagy a parancsnokunk, eligazítást tart. Higgadt pasas, ha minden tűzoltó ilyen, akkor ez a szakma rendben van Magyarországon. Névsort is ír, megkönnyebbülök. Tatabányára tartunk, hófalat bontani.
Zsámbéknál megállunk, szendvicseket osztunk a kamionosoknak, kicsit bizonytalan vagyok abban, hogy biztos jó-e, hogy miközben a hóbanrekedt autósok ránk várnak, mi etetünk, de jól van, parancs az parancs.
Luki átnyergel a főhadnagyra, magyarázza, hogy ő már gyerekkora óta tűzoltó akar lenni, hogy lehet bekerülni, milyen kondi kell hozzá. Gyutay egy toborzótiszt nyersességével válaszolgat. Aztán telefont kap, mégse Tatabányára megyünk, hanem Bábolnára.
Elérjük a kamionsor végét, piros lámpa tenger, itt nem fogunk átjutni. Gyutay az eget káromolja, aztán talál egy csomag szaloncukrot, szétosztja a buszon. Keresztülverekedjük magunkat egy benzinkútig és lejövünk a pályáról. Tatán a felvezető rendőrök eltévednek, zsákutcába futunk. Meglepődnek, kiugranak a kocsijukból, aztán amikor az autó gurul vissza a buszra, egyikőjük beveti magát a vezető oldali első ajtón és behúzza a kéziféket. Sofőrünk csak a fejét ingatja.
Elkecmergünk azért Bábolnáig, öt órába telik, meghallgatom a Class FM-n játszott összes dalt, mind a harminckettőt. Egyértelmű, hogy a magyar zenét illetően a szerkesztők elvesztek a Nyári lányok-Apollo 23-Kasza Tibi alkotta Bermuda háromszögben, utóbbitól különösen a Hullócsillag a mélyütés. Viszont Csiszár és Szani Roland csillagos ötösre vizsgázik közszolgálati rádiózásból.
A buszban jó a hangulat, különösen hátul a gárdistáknál, osztálykirándulás fíling, csak az hiányzik, hogy az utolsó üléssorra feltédelve a hátsó szélvédőn keresztül nyújtogassák a nyelvüket a busz utáni autók vezetőire.
Tíz körül kapom az SMS-t a Belügyminisztériumtól, ne szálljon ki a kocsiból. Baszki, mi van, bekamerázták a buszt?
Befutunk az M1 Budapest felé tartó oldalán a bábolnai OMV kúthoz, kiszállás. Gyutay jelent, 72-en vagyunk. Ebből ötven magyar gárdista, mindenki magának vonja le a következtetéseket. Mondjuk az is izgalmas, amikor alakzatban bevonulnak a McDonald’s-ba és sorra rendelik a mekcsiken menüket, ezersziget szósszal, szprájttal, nagy pomfrival plusz 75 forintért. Vona Gábor kitérne a hitéből, ha ezt látná, de erről majd később.
Háromnegyed órát téblábolunk, Gyutay kezd feszültté válni. Aztán az egyik buszt elviszik Tatabánya felé, a gárdisták fele bajtársiasan, ujjáról kecsapot nyalogatva elbúcsúzik. Minket Győr felé indítanak, kamionokat kell kiásni.
Most látjuk igazán milyen lehetett a hóvihar, két és fél méter magas tömör hófalak, köztük az autók, horrorisztikus lehetett átélni. Azt a kurvaanyját, tizenkilenc éve vagyok tűzoltó, nem láttam még hasonlót se, mondja Gyutay.
Besorjázunk az autók közé. Igazán nem áll tőlem messze a pátosz, de még soha életemben nem éreztem ilyet. Felemelő érzés, ahogy együtt küzdünk, önkéntesek hozzák a csokit, szendvicset, nénike kosárból teát kínálgat, holtfáradt tűzoltók dübörögnek körülöttünk, rendőrök bontják a hótömböket.
Megyünk át egyik kamiontól a másikig, Luki magyaráz, jöhettem volna pumában vagy nájkiban, de minek, most tegyem tönkre? Inkább melósruha. Ránézek, farmer meg bőrdzseki van rajta, kesztyűt, sapkát nem hozott. Luki, figyelj, ha neked ez a melósruha, akkor ne a tűzoltást válaszd melónak.
A következő kamionnál gárdistákkal lapátolok. Faszom a Jobbikba meg a Vonába, parádézunk a rendezvényeiken, aztán már a felével sem értek egyet annak, amit csinálnak. Valami szakaszparancsnok lihegi ezt mellettem, aztán a röpke pihenő alatt beavat a Magyar Nemzeti Gárda meg az Új Magyar Gárda közti ideológiai különbségekbe. Éles kontrasztot nem vélek felfedezni. De azért, ahogy Bohus bácsi, a gyerekkori telekszomszédunk mondta, haverek leszünk, jó gyerek vagy, mondja, majd a dél-pesti századba jelentkezz, én ott szolgálok. Megfontolom, mondom neki, indulunk a következő kamionhoz.
A helyzet világos: bár mindenki teljes erőből dolgozik, valójában elég nagy az összevisszaság. Egy lassú beszédű katasztrófavédelmis tiszt (érti valaki, hogy miért nem katasztrófaelhárításnak hívják a katasztrófavédelmet?) próbál rendet tartani, feladatot osztani, közben ezer dolog a nyakában.
Azért másfél óra múlva azon a szakaszon az összes kamion szabad, elporoszkálnak Győr felé. Visszabaktatunk a buszhoz, felülünk, várunk. Gyutay próbál valamilyen eligazítást szerezni, nem nagy sikerrel.
Elgurulunk Tatabánya felé, beleütközünk a következő hóbaszorult járműsorba. Kiszállás, lapát elő, 800 méter séta a sor elejére. Egy hókotróval támogatva ássuk ki az autókat, meglazítja a havat, mi szétdobáljuk. Itt személyautók is vannak, az utasokat már kimentették, sokan a telefonszámukat kiírták a műszerfal tetejére. Sokkal lassabban haladunk, egy autó tíz perc munkával szabadul ki. Az emberek fáradtak, kicsit átveszem az irányítást, próbálom hatékonyabbá tenni a lapátolást. Egy gárdistával együtt vezényelgetünk, jó lesz vigyáznom, még a végén előléptet vagy ilyesmi.
Fél öt körül végzünk, visszaülünk megint a buszba, Gyutay mondja, lehet, hogy megyünk is haza. De nem. Újabb másfél óra várakozás, amikor Luki felráz: ébresztő, meló van. Olyan nagyon már ő sem lelkes.
Éles a fény, végtelen, szikrázó hómezők az autópálya körül, nem lepődnék meg, ha a távolban feltűnne néhány birodalmi lépegető, nekem meg a kezembe nyomnának egy sugárvetőt, az Erő legyen veled.
Gyutay mondja, hogy mi vagyunk az egyetlen lapátoló egység, mindenki hazament, pár rendőrrel mi maradtunk csak ott. Megint személyautókat kell ásni, azért ez a világosban kicsit egyszerűbbnek tűnik. Egy szlovák kisbusz úgy fordult be, hogy nem fér el tőle a következő kamion. Nem tudjuk odébbrakni, hozzáfagyott az aszfalthoz. Jön egy hókotró, próbáljuk a lapátjával megemelni, recsegni kezd a lökhárító, tedd vissza, baszki, üvölt a rendőr.
Tanácstalanság, a kisbusz teljesen megfogja a kiszabadítási folyamatot. Jöjjön a kamion, azt‘ tolja le az árokba, indítványozza egy gárdista. Szlovákiában ezt csinálnák egy magyar rendszámú autóval. A rendőr szeme villan: ez Magyarország, hülyegyerek. Te vállalod a felelősséget? Kisbusz marad, ha majd visszahozzák Tatabányáról a sofőrjét, akkor fog mozdulni.
Haladunk tovább, elérünk egy T-72-es harckocsihoz, parkol a szalagkorlát mellett. Most meg egy Bruce Willis filmben érzem magam, múltkor láttam egyet, ahol egy katonai egység élén elfoglalta New Yorkot, vagy mit. Luki felvillanyozódik, és hosszan mélázik azon, hogy harckocsit is szívesen vezetne. A gárdisták meg állítják, ha egyszer beleülhetnének, sose adnák vissza.
Megint fel a buszra. A lányoknak már nagyon kell pisilniük, vissza akarunk menni a benzinkúthoz. Gyutay kérdez egy rendőrt, szabad-e a pálya Bábolnáig. Hogyne. Nyolc kilométert megyünk, amikor két hókotróba ütközünk, az autópálya előttük zárva. A hókotró pilótát kérdezzük, mikor lesz itt tiszta az út. Unottan válaszol, ők majd délután folytatják a tisztítást.
A busz visszatolatja a nyolc kilométert, állítólag volt Fóton egy polgármester, aki egyszer, amikor nem tudta egyesbe rakni az autóját, napokig rükvercben vitte iskolába a fiát. Nem is választották újra.
Fél kilenc van, elfogy az erőnk. Visszaérünk a rendőrökhöz és bejelentjük, hogy hazamegyünk. A katasztrófavédelmis tiszt feljön a buszra, megköszön mindent, mély fáradtság van a szemében. Azért működik benne PR-os véna, mert hozzáteszi, reméli, hogy többünkkel találkozik majd a polgári védelem köreiben.
A lapátokat átadjuk, döcög a busz Budapest felé. Most állunk meg egy benzinkútnál, veszek egy sportot. Mi volt itt tegnap, kérdezem a lányt. Tömegek dekkoltak, nagyon ment a bolt, jöhetne mindennap a hóvihar. Jaja, bólintok, az tényleg klassz lenne.
Az egész busz elalszik hazafelé, fél 11-re érünk a Hősök terére.
Bajban ismerszik meg az ember, vonom le az ősi tanulságot. Százakat láttam küzdeni ezrekért erejükkel, tudásukkal, pénzükkel, egy rossz szó nélkül, miközben millió okuk lett volna szidni a havat, a parancsnokaikat, a káoszt.
Sétálok az autóm felé, visszanézek a buszhoz. A roma Luki egy gárdistával jattol, intenek egymásnak, indulnak. Legalább egy fél napra ezt rendberakta a hó.

Szerző: Szabó László  2013.03.17. 17:16 11 komment · 1 trackback

Címkék: önkéntes katasztrófavédelem hóvihar Magyar Gárda Luki T-72

A bejegyzés trackback címe:

https://szabolaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr365139702

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hófal 2013.03.18. 11:39:02

Szóval olvasom, hogy a Hősök terén önkénteseket várnak. Összedobom a kocsiba a cuccomat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnár Simon 2013.03.18. 10:54:48

"érti valaki, hogy miért nem katasztrófaelhárításnak hívják a katasztrófavédelmet"
Szerintem azért, mert a katasztrófa elleni védelemben benne van a megelőzés, az elhárítás és a mérséklés is.

Sátán meg a Jocó 2013.03.18. 10:55:40

" A roma Luki egy gárdistával jattol, intenek egymásnak, indulnak. Legalább egy fél napra ezt rendberakta a hó."

Hehe, azért ez a farok kellett a végére, mint egy falat kenyét... :)

Bár már ezerszer elmagyaráztuk, még mindig úgy tesztek, mint aki nem érti.
Ártatlan kiskutyaszemekkel.

Pedig csak nem akarjátok.

Unalmas.

ikiss68 2013.03.18. 11:05:50

A lényeg az bazdmeg hogy tökmindegy mi vagy ha betemet a hó akkor baszhatod. Vagy kiorditassz a hó alól hogy "engem az ellenség ne ásson ki!!"

Lajosforras 2013.03.18. 11:43:25

@Molnár Simon: azért a közérthetőséghez nagyon kell az az "elleni"...

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.03.18. 12:23:12

Jó cikk, a szokásos sallangokat leszámítva. Azért az pozitív, hogy nem szőtted bele a német indulókat hólapátolás közben eresedő homlokkal üvöltő, a hóba horogkeresztet rajzoló gárdistákat, pedig még kiemelt hír is lehetett volna belőle :)

Molnár Simon 2013.03.18. 13:22:50

@Lajosforras: Miért, a "katasztrófa" az közérthető? :-) Ha az elhárítás viszont közérthető - akkor a köz érti, hogy nem jó a szó, mert a katasztrófa megtörtént, mit akar bárki most elhárítani? Most már a károk mérséklése történt, nem elhárításuk.

Dzsoko 2013.03.18. 18:48:26

A sok kölcsönösen mocskolódó komment helyett inkább ez a szellemiség kellene.
A hóviharnak nincs pártállása,az önkénteseknek igen,viszont jó dolog ha
az a bajban eltűnik.

bbking 2013.03.19. 14:09:44

Jó sztori, eltekintve a kitalált cigánytól.

Pene 2013.03.19. 18:11:28

Riszpekt, Tanár úr! :)
süti beállítások módosítása