A kilencvenes évek elején ismerkedtünk meg. Dinamikus volt, tele tervekkel, ambícióval. Aztán hosszú-hosszú évekig nem találkoztunk.
2007-ben kerültünk össze a munkánk kapcsán. Akkor már ismert médiapolitikus volt, engem a Magyar Televízió kuratóriumába választottak, összehozott minket a sors.
Napi, heti kapcsolatban voltunk, rengeteget beszéltünk.
Nem voltunk barátok, sok vitánk volt. Ám nem, vagy alig ismerek olyan szakpolitikust, aki annyit tanult volna, annyi energiát fektetett volna abba, hogy megismerje, megértse azt a világot, amiben dolgozott, mint ő.
Világos, érthető képe volt a médiáról, arról, hogy mi a dolga benne az államnak, a szabályozásnak. A 2010-es választások után meg is valósíthatta. Pontosan érzékelte, hogy egészében kell újraépíteni a magyar médiarendszert, és azt is tudta, hogy miközben újraépül, brutálisan fog érdekeket sérteni. Nem félt tőle, és ha nem is kereste, de nem tért ki a konfliktusok elől.
Elképesztő támadásokat kapott, jól állta, de tudom, hogy megviselte. És most, amikor valóban elkezdhetne működni, amit felépített, mostanra elvitte a betegség. Pedig olyan ereje volt a küzdelemhez, mint keveseknek.
Furcsa volt látni, hogy a kép, ami kialakult róla, mennyire más volt, mint a valóság. Intelligens, kemény nő volt. Művelt és szellemes, hibátlan memóriával.
Nehezen szabadulok a gondolattól, hogy az élete arra ment rá, hogy beteljesítse azt, amit küldetésének tartott.
Nyugodj békében!
2013.04.17. 09:47
163 komment
Címkék: média Szalai Annamária
A bejegyzés trackback címe:
https://szabolaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr195230888
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 13:50:51
Isten nyugosztalja Szalai Annamáriát.
Nagyon bízom abban, hogy az Index nem követett el durva hibát a poszt kiemelésével.

ámbátor 2013.04.17. 13:57:07
Lehet, hogy az mind igaz, amit a poszt ír. De amit a klubrádió ügyében a magyar jogrenddel csinált, vegy engedett csinálni, megbocsáthatatlan. Jogerős ítéleteket vett semmibe (a magyar állam nevében). Légbőlkapott követelményekkel, jogellenes jogi csűrcsavarással próbálta az ellenzéki médiát ellehetetleníteni. Nincs az a küldetés, ami ezt igazolhatná.
Makkasz 2013.04.17. 13:57:13
Nyugodjék békében!
Magyarország felkent, korlátlan hatalmú és céltudatos cenzoráról beszélünk.
Ismert betegsége ellenére sem a kormánynak, sem neki nem jutott eszébe hogy utolsó honapjait családjával töltse, feladatai átruházza.

ob.szerver 2013.04.17. 13:58:32
"Furcsa volt látni, hogy a kép, ami kialakult róla, mennyire más volt, mint a valóság. Intelligens, kemény nő volt. Művelt és szellemes, hibátlan memóriával."
Miért, talán az a kép alakult ki róla, hogy buta, puhány, műveletlen és amnéziás volt? Aligha.
Az kép alakult ki róla, hogy egy autokratikus rendszer kiépítésének gátlástalan, akár még a bíróságok ítéletével is dacoló kiszolgálója volt a posztján, ahova állították. És ez így rendjén is van.
Meg kellett volna élnie a művének szemétdombra kerülését, a társadalom egészséges többségének megvetését.

épészmérnök 2013.04.17. 14:00:47
Mi köze az államnak a médiarendszerhez? Ha az állam a "médiarendszert" "újjá akarja építeni", akkor az egy totalitárius állam.
Aki egy totalitárius állam kiépítéséhez való asszisztálást tekinti hivatásának, az... halottakról jót, vagy semmit.

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 14:03:48
@Nbl: félelmeim megalapozottak voltak. Az Index célja egyértelmű: megrugdostatja a halottat az ellenségeivel.
Etniez 2013.04.17. 14:10:07
@Farkantoán Chatpartner: Adott rá okot.
A jogrend alapja a bírósági ítéletek betartása és ő, mint az állam képviselője, nem tette meg. Milyen jogállam ez?
Mindent végrehajtott, amire utasították.
Megy a történelem szemétdombjára a smitpalik mellé...

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 14:18:38
@Etniez: szerintem mindenkinek meglehet a véleménye, még csak különösebb ízléstelenséggel sem vádolom, ha ezredjére éppen mostanra tartogatta annak kifejtését.
A vérbeli aljas, a tőről metszett disznó az Index, amely a gusztustalan támadások sorát megindította. Igazi mocskos sunyiság.

genyamagyar 2013.04.17. 14:20:59
"aki annyit tanult volna, annyi energiát fektetett volna abba, hogy megismerje, megértse azt a világot, amiben dolgozott,"
Hát, ez nem sikerült neki!
Hát, ez nem sikerült neki!
genyamagyar 2013.04.17. 14:24:47
@Farkantoán Chatpartner: "A vérbeli aljas, a tőről metszett disznó az Index, amely a gusztustalan támadások sorát megindította."
Ha nem vetted volna észre, a poszt a Szalai alányalásáról szól.

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 14:25:56
@genyamagyar: az Index címlapra tette, hogy szabadon gyalázhasd Szalai Annamáriát haló poraiban.
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 14:41:27
@Etniez: boldogságodban se feledkezz meg róla, hogy precízen időzített véleményed csak egy a több lehetséges közül, ráadásul a törpe kisebbség véleménye. Csak mielőtt kötelező tananyaggá tennéd.
genyamagyar 2013.04.17. 14:48:06
Szalai azt ígérte, hogy a TV-ben a reklámok nem lesznek hangosabbak az egyéb műsoroknál. Na, ezt sem sikerült elintéznie.
Totof 2013.04.17. 14:48:36
@Farkantoán Chatpartner: Te dobtad fel a labdát azzal a nyilvánvaló céllal, hogy elsőbe, aki nem nyalja Szalai Annamáriát beleköthess.
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 14:52:02
@genyamagyar: felteszem, belátta, hogy képtelen rá. De ha nem is látta be, nyilvánvalóan képtelen volt rá.
Totof 2013.04.17. 14:55:02
@Farkantoán Chatpartner: Pedig a történtek mégis ezt támasztják alá.
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 14:58:04
@Totof: kérlek, ne ismételgess egy átlátszó hazugságot mantraszerűen. "Ámbátor" volt az első kegyeletgyalázó, egyetlen szóra sem méltattam.
Mitzimackó 2013.04.17. 14:58:54
Mivel betegen elvállalta a pozíciót, jó pártkatonaként lehetővé tette a betonozást: akit most kineveznek utódjaként, az a férc-alaptörvény szerint 2022-ig maradna a posztján!
regress 2013.04.17. 14:59:52
felkészült szakember volt,elismerem. több dologban nem értettem vele egyet,de ez "magánügy"
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:03:12
@Mitzimackó: mi ezzel a probléma?! Bartus és Gyurcsány világosan megmondta, hogy jövőre bőségesen meglesz a kétharmadotok, és röhögve visszaállíthatjátok a kedvenc sztálini alkotmányotokat.
seahawks 2013.04.17. 15:03:53
ő volt annak a pornóújságnak a főszerkesztője? szép kis karriert futott be a politikában...gratula!
genyamagyar 2013.04.17. 15:04:18
@Farkantoán Chatpartner: Tényleg, mi a véleményed Lendvai Ildikó még a kádár-rendszerben végzett cenzori tevékenységéről?
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:04:45
@seahawks: felteszem, a Lendvay-Kiss-párost körberöhögték volna a pornószakmában.
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:05:36
@genyamagyar: igazad van, i-vel írja, sűrű elnézést. Imádom őt, a bádoglédivel együtt.
Leonard Zelig 2013.04.17. 15:06:57
És most, amikor valóban elkezdhetne működni, amit felépített, mostanra elvitte a betegség.
Reméljük, nem sokáig fog működni az, amit felépített (Orbán Viktor nemzetvezető iránymutatásával)

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:08:38
@Leonard Zelig: cirka egy évig, utána Moslékfőző Bartos Cs.István és Bartus László koalíciója megdönti a nácizmust.
seahawks 2013.04.17. 15:08:50
@Farkantoán Chatpartner: "A vérbeli aljas, a tőről metszett disznó az Index, amely a gusztustalan támadások sorát megindította. Igazi mocskos sunyiság." te mit csinálsz itt az indexen? ..egyébként meg nem a te általad gondolt indok miatt rakták ki, hanem mert közéleti aktualitás...
seahawks 2013.04.17. 15:11:12
@Farkantoán Chatpartner: csodálkozol, hogy ennek a nőnek a karrierje felháborít embereket? akkor neked baj van az értékrendeddel.
Link elek 2013.04.17. 15:14:24
Az az igazi szerencse, hogy semmit sem sikerult megvalositania, abbol amit meg akart valositani.
Ha sikerult volna neki, akkor mostanra nem lenne sem sajto sem velemeny szabadsag Mo-n.

genyamagyar 2013.04.17. 15:16:11
@Farkantoán Chatpartner: "hogy jövőre bőségesen meglesz a kétharmadotok,"
2/3 nem lesz meg, de akkor is sztornózzák, nagyon helyesen.

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:16:49
@seahawks: meg lennék lepve, kökörcsin, ha illetékességed lenne bárk értékrendjében vájkálni.
Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:17:50
@Link elek: még van?! Ekkora luftot rúgott Európa bulldogja a tömzsi lábacskáival? :D
Totof 2013.04.17. 15:17:52
@Farkantoán Chatpartner: Valóban, nem az elsőbe kötöttél bele, de neked nem is vele van bajod, hanem az Indexszel. Mivel a belekötöttnek írt kommentedben is az Indexet szapultad, nyilvánvaló, hogy nem azzal van bajod, amit írt, hanem azzal, ahogy idetalált.
Attól, hogy te máshogy gondolod, az általad leírtak még ezt tükrözik.
A témához pedig csak annyit, hogy aki azon dolgozik, hogy olyan rádióadó elhallgattatásába öljön pénzt, munkát, tekintélyt és taposson jogot, ami mást gondol mint ő, az ne várjon piedesztálra emelést.
Persze, amennyiben úgy gondolod, hogy ezzel csak a klubrádiónak akart reklámot csinálni, hogy többen hallgassák, akkor jó munkát végzett. Több embertől hallottam, hogy azóta hallgat egyáltalán klubrádiót, mióta SZA megcsinálta a cirkuszt velük.

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:18:32
@genyamagyar: 2/3 nélkül nehezen, barátom, hacsak Barroso alátok nem nyúl.
seahawks 2013.04.17. 15:19:32
@Farkantoán Chatpartner: Meg lennék lepve, ha a lehetőség kommentelésre az internet bármely blogjában nem adna illetékességet értékrendek minősítésre bárkinek.
balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.17. 15:19:43
sok a magas labda ebben a posztban, de nagyon. pl hogy megtanulta a szakmáját. hát, kedves lászló, tanulja meg. ahogy a pék, a taxis meg a fodrász is megtanulja, ha nem akar éhen halni. ez bizony nem dicsőség. állami feladat, állami fizetés, állami kapcsolatok. tudjuk, látjuk, érezzük, itt nem a felkészültség, hanem a hűség számít. és tényleg nem látom, miért kéne sajnálni/tisztelni valakit, aki állítólag nagy csatákat vívott. verőlegényeket küldtek rá talán? ellehetetlenítették a családját? veszélyben volt az élete? vagy mi lenne ez a nagy küzdelem, amitől hasra kéne esnünk? megannyi kérdés, bár fideszes szemmel, kamu állásokban jó lóvét felvéve valahol megértem, hogy így gondolkozol. szalai annamáriának nyilván hatalmas eredményei voltak, de például a kertévék mocskát ugyanúgy nem tüntette el, ahogy azt se sikerült kijárnia, hogy ne kurjantsa el a pénzünket a köztévé mindenféle hülye sorozatokra meg fábrisanyikra. a joga tán nem, a befolyása minden bizonnyal meglett volna rá..
látom én, hogy nektek minden csata és háború. legfőképp a józan ész meg a szabad emberek ellen. nyaljatok csak egymás alá bátran. annál jobban fog fájni a bukás.

Farkantoán Chatpartner 2013.04.17. 15:20:30
@Totof: te egy igen gyenge reklámszöveget ordítasz. Szalai Annamáriának sajnos nem maradt ideje ígérete teljesítéséhez, hogy ti. lehalkítja a reklámokat.
Ja, még valamit: aki hazudik, az lop is.

Totof 2013.04.17. 15:21:34
@Farkantoán Chatpartner: Mit loptál?
devadel 2013.04.17. 15:21:50
"Nehezen szabadulok a gondolattól, hogy az élete arra ment rá, hogy beteljesítse azt, amit küldetésének tartott."
Akárcsak Darth Vader. De a nagyúr legalább az utolsó pillanatban megbánta a gonoszságait.

seahawks 2013.04.17. 15:26:04
@Farkantoán Chatpartner: ha nem ismerné el az internet adta véleményszabadságban az illetékességet, akkor a blogggazda nem engedne minket kommentelni. de elkanyarodtunk a témától rendesen....
szerintem ne kérdőjelezd meg a véleménnyíílvánítás szabadságát(ebbe beletartozik értékrendek minősítése is, ha tetszik, ha nem) egy blogon, mert le fognak diktátorozni...o)

Boka1 2013.04.17. 15:26:11
"Ismert betegsége ellenére sem a kormánynak, sem neki nem jutott eszébe hogy utolsó honapjait családjával töltse, feladatai átruházza. ". @Makkasz: szívemből szóltál. Ez felülírja a legálszentebb nekrológokat is. Egy betegség azért jön elő, hogy figyelmeztessen. Lásd Schobert Norbi. Nyugodjék békében !
Boka1 2013.04.17. 15:30:10
@devadel: van egy ún. Bar-do lét, ami a halál után és a leszületés előtt van. Ott is meg lehet bánni a bűneinket. A karma törvénye viszont azt mondja, hogy aki ellen elkövettünk valami galádságot, a következő életünkben ellenünk követik el, hogy átérezzük az áldozat helyzetét és tanuljunk.
szellemkor 2013.04.17. 15:31:53
Itt lehet hogy a sok libbant a Klubrádió miatt vonaglik, de ne felejtsük el hogy nem volt makulátlan a pályázatuk, ezért nem volt nehéz fogást találni rajtuk. (bár nem nekem szól, én még örülök is hogy végül mégis frekit kaptak, mert így eggyel kevesebb a lehetőség a mártírkodásra a bőröndereknek)
De ami az ilyen szaros csip-csup ügyeken túlmutat, több mint egy év gyakorlati működése alapján bebizonyosodtak számomra, laikus médiafogyasztó számára:
- A közmédia holdingba rendezése okos és szükséges átalakítás volt, noha sokmindenkinek csípte a szemét, és régi megmondóemberek tyúkszemére léptek. Ma azt látom, hogy a műsorokban is tetten érhető az a szinergia, hogy ha kell egységes, ha kell saját színt tud mutatni az összes országos állami rádió és TV csatorna. Ha kell egy nemes ügyért is sokkal hatékonyabban tudnak együtt dolgozni (Lásd. karácsonyi adománygyűjtés a dévai árvaházaknak)
- Eltűntek a korábbi médiatörvény elvtelen komprumisszumai miatt a törvénybe kódolt impotencia, tehetetlenség, döntésnélküliség, függő és bizonytalan helyzetek jelentette tarthatatlan viszonyok.
- A nevetséges hisztériakeltés ellenére szó sincs cenzúráról, senkinek nem görbült a haja szála, sőt a mai napig telekiabálhatják nemzetárulóink a nagyvilágot az ocsmány hazugságaikkal nap mint nap, báérmilyen írott vagy elektronikus felületen, ami a működő sajtószabadság élő bizonyítéka.
- A korábban fogalmatlan, ötletszerűen rángatott közmédia tematikus csatornái valós, és a kereskedelmi szektor által lefedetlen igényeket színvonalasan szolgálnak ki (A Kossuthé a közmédia legszínvonalasabb reggeli hírműsora, Petőfi rádió, M2 gyerek- és ifjúsági tv, Dankó nótarádió)
Személyes benyomásom nem volt Szalai Annamáriáról, és közvetve sem tudom felmérni pontosan mennyi és milyen szerepe volt benne, így csak laikus médiafogyasztóként mondhatom, hogy a közmédia előnyére változott.
Mindentől függetlenül nyugodjék békében!

Totof 2013.04.17. 15:34:21
@Farkantoán Chatpartner: Nem érted, mit írok le, ezért elkezdesz személyeskedni. Tipikus kommunista jellemvonás.
BitPork 2013.04.17. 15:34:37
Nyugodjék békében! És mivel halottról vagy jót vagy semmit, az együttérzésemen kívül más nem szándékozok írni.
Totof 2013.04.17. 15:42:25
@szellemkor: Amit felsoroltál, azok féligazságok, amelyeknek a megvalósítása egyoldalú, alkalmanként hazugságoktól sem visszariadó tájékoztatás lett a vége.
Persze egy 3/3-astól nem is lehet mást várni.
Szalai Annamária pedig jó kis táptalajt adott, hogy mindez megtörténhessen.

ókút 2013.04.17. 15:42:44
valaki itt törpe kisebbségezett,erről eszembe jut,az az elhíresült mondat a törpe minoritásról,még az Antall kormány
idejéből,pedig az a garnitúra a maiakat
nézve úriemberek (bocs és úriasszonyok)
gyülekezet volt!
idejéből,pedig az a garnitúra a maiakat
nézve úriemberek (bocs és úriasszonyok)
gyülekezet volt!
olahj65 2013.04.17. 15:54:15
@szellemkor: Te csak nézel, vagy látsz is?
Az állami média színvonalas?!
Az állami média színvonalas?!
bátor nyúl 2013.04.17. 15:54:58
Én meg nehezen szabadulok attól a gondolattól, hogy ő a FIDESZ-nek jó elvtársa volt MSZMP-i értelemben. Politikai alapon tették meg a posztra, elvtelenül ki is szolgálta a főnököt. Lehet, hogy "intelligens", "művelt" és "szellemes" volt, lehet, hogy ún. médiapolitkus volt, de lássuk be, hogy nagyon-nagyon messze volt szegény a szakmaiságtól. De jut eszembe,általánosságban ez nem is merül fel igényként a FIDESZ irányította államapparátusban. Sose ugatott vissza, és így megtette azt, amit elvártak tőle.
Leonard Zelig 2013.04.17. 15:56:17
@szellemkor: 33 milliót kellett befizetnie a Klubrádiónak, amikor ezerszer közszolgálatibb a műsora, mint a Kossuth-Lánchíd-Mária rádióknak, amelyek pedig ingyenesek. Nem volt makulátlan a pályázata? És az Autórádióé, amit Annamari befogadott, mint valós ellenpályázatot?
Putyilov gyári melós 2013.04.17. 16:03:42
Hááát, most öklendeztem egyet, kinek a pap, kinek a papné :O)))
Etniez 2013.04.17. 16:05:02
@Farkantoán Chatpartner: Nem örülök senki halálának, soha nem írtam.
"hogy precízen időzített véleményed csak egy a több lehetséges közül, ráadásul a törpe kisebbség véleménye."
Erre van valami forrásod vagy egy vágyálom gondolkodás?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.17. 16:08:04
@szellemkor: csak pontról pontra cáfolható, amit írsz, egyébként jó. olyan fideszes, de jó
"Itt lehet hogy a sok libbant a Klubrádió miatt vonaglik, de ne felejtsük el hogy nem volt makulátlan a pályázatuk" - bezzeg a nyertesé!
"A közmédia holdingba rendezése okos és szükséges átalakítás volt" - és mégis 76 milliárdból gazdálkodik és a kutya nem nézi. csak 2 milliárdos marslakók meg haction-féle baromságok mennek rajta, ez vajon hogyan fordulhatott elő? ja és egy volt ügynök a vezetője, de ez gondolom nem zavar.
"noha sokmindenkinek csípte a szemét," - konkrétan obersovszky és gulyás-szintű káderekkel lett feltöltve, bravó!
"Ma azt látom, hogy a műsorokban is tetten érhető az a szinergia, hogy ha kell egységes, ha kell saját színt tud mutatni az összes országos állami rádió és TV csatorna" - muhaha! marslakók ,munkaügyek, fábri sokmillióért. és még mindig, a kutya nem nézi.
"Ha kell egy nemes ügyért is sokkal hatékonyabban tudnak együtt dolgozni (Lásd. karácsonyi adománygyűjtés a dévai árvaházaknak)" - ez kevés és nem ér 76 milliárdot.
"Eltűntek a korábbi médiatörvény elvtelen komprumisszumai" - az első módosítást darabokra szedte az eu és módosítani kellett. ennyire jók a srácaid, akik by the way szakmájuk szerint jogászok.
"A nevetséges hisztériakeltés ellenére szó sincs cenzúráról" - a műsoraik nettó kormánypártiak, tele cenzúrával, kérdezd lomnicit, az opera előtti tüntetőket, nézd a smittpali interjút. ezen a ponton a szánalmas párthülye szintjén vagy, de még bírod látom.
"A korábban fogalmatlan, ötletszerűen rángatott közmédia tematikus csatornái valós, és a kereskedelmi szektor által lefedetlen igényeket színvonalasan szolgálnak ki" - és továbbra sem nézi őket senki és drágák. és ehhez szalainak ha igaz lenne se volna semmi köze, lévén egy hatóság vezetője, nem programming főnök volt.
megmérettél és gyengének találtattál te kis fideszes ***cs.

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 16:10:07
@épészmérnök:
Szarva közt a tőgyét!
Aki állami hatalommal médiarendszert akar építeni, újraépíteni, azt totalitárius rendszert akar, azt szolgál ki.

Etniez 2013.04.17. 16:13:25
@szellemkor: Egységes? Azóta nem néz az ország híradót, amióta embereket satíroznak ki, tömeg helyett üres utcákat mutatnak, stb.
A mai magyar közmédia sokkal elfogultabb, mint annak idején az mszp alatt volt, pedig az sem volt piskóta.
Egy nagy rakás szar a műve....

nyünyüge 2013.04.17. 16:24:36
@szellemkor:
" a közmédia előnyére változott."
Miért is?
A legfontosabb szolgáltatásai, pl. a hírműsorok rosszabbak, mint valaha.
Ilyen korlátlan kormánypropagandát régen éltek meg.
A reggeli magazinról nem beszélve.

gomorra 2013.04.17. 16:28:20
Nyugodjék békében!
Halottakról jót vagy semmit. -
Halottakról jót vagy semmit. -
Etniez 2013.04.17. 16:32:27
@nyünyüge: A reggeli magazin az mszp alatt sem volt kutya (napkelte ugye), de a mostani híradó az durva. Tiszta Észak-Korea, csak a sikerjelentések ezerrel....
Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.17. 16:35:32
Ez a post egy provokáció, szégyelhetné magát az alkotó!
Különösen visszataszító, hogy egy ember halálával próbálják annak tetteit legitimálni.

I_Isti 2013.04.17. 16:37:46
"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?"
Érdemes volt?
Nem.
Érdemes volt?
Nem.
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.17. 16:39:56
@Farkantoán Chatpartner: van az a mondas, hogy ne menjen prostinak aki nem birja ha baxxak...
szellemkor 2013.04.17. 16:45:20
@balage_81 reloaded: Micsoda picsogás-cunami, látom hogy a gyengétekbe vágtam!
Ha nem egy halott asszony virtuális ravatalánál lennénk, sokkal keményebb szavakat használnék, de elég annyi, hogy a közmédia funkciójáról, szerepéről nyilvánvalóan fogalmatok sincs.
A közmédia célja az értékteremtés és azoknak az értékeknek a megőrzése és képviselete amelyek nem várhatóak el a bevétel / nézettségvezérelt kereskedelmi médiától. Ezért nézettségi adatokkal dobálózni irreleváns, én sem azért hallgatom a reggeli Kossuthot mert rajtam kívül milliók kapcsolják be reggel, hanem azért mert színvonalas, és igen, az én értékrendemet képviseli, úgyhogy köszönöm, semmi bajom vele.
Talán nem is olyan nagy probléma ha túllépünk végre a ballib nómenklatúra erőltetett és álságos értéksemlegesség-kényszerén, és felvállalják a műsorvezetők hogy vannak értékek amelyek mentén világos értékválasztás mellett tesznek tanúbizonyságot. Ez jelenleg találkozik Magyarország normális többsége által vallott értékekkel, úgyhogy nem látok semmi problémát itt, sőt minél hangosabban ugatnak egyesek, annálbiztosabb hogy jó az irány.
Azért aki számokkal dobálózik, vagy sokallja az MTVA költségvetését, számoljon utána a szocik alatt elkótyavetyélt Szabadság téri TV palota nevetséges eladási árának, és a botrányoktól dagadó évi sokmilliárd hátrányt okozó bérelt Kunigunda utcai gyártóbázis sokmilliárdos éves költségvetési terhének, és utána brekegjen.
Majd elfelejtettem az elmúlt 3 év legfontosabb érdemét: a megújult közmédiából eltakarították a médiatrash gyöngyszemét, a méltán gyűlölt, és a hazai közéletet dögkútként mérgező Napkelte c. freakshow-t.
Köszönöm Annamária, ezúton is.

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 16:46:06
@Madnezz:
Dehogy provokáció, ez csak egy megrendelt jó kis alányalás a Párt halottjának.
A mondanivalója ennyi:
Méri néni jó elvtárs volt, a mi kutyánk kölke.
Bónusznak egy mai hír, Szalai újjáépített médiarendszerére:
"Per lesz Ákos közmédiás munkáiból
2013.04.17. 15:25
Hiába kérdezte az Átlátszó, hogy mennyit fizetett ki az MTVA Ákosnak a közrádió szignáljaiért, választ nem kapott. Perelnek."
www.hir24.hu/belfold/2013/04/17/per-lesz-akos-kozmedias-munkaibol

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 16:53:59
@szellemkor:
"Azért aki számokkal dobálózik, vagy sokallja az MTVA költségvetését"
Nem kell számokkal dobálózni jómunkásember elvtársam, tessék, itt a konkrét adat:
A közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása 68, 170 milliárd forint!
Ezért kapunk ötvenes éveket idéző kommunista sikerpropagandát, agymosást, manipulált hírműsorokat 3 rádión és 4 TV csatornán.
Ez bizony sok a semmire és 1-2000 seggnyaló 7-800 ezres, másfél milliós fizetésére!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.17. 16:57:24
@szellemkor: senkit sem ment fel a halala a tetteinek megitelese alol.
Leonard Zelig 2013.04.17. 16:58:25
"„Nem szingli, hanem egyedülálló vagyok. Így alakult, nincs ebben semmi különös, ahogyan az egész életemben sincs” – hárítja el a magánéletével kapcsolatos érdeklődést a ma is az egykori szülői házban élő médiatestületi tag, aki budapesti bérelt lakásából csak a hétvégeken tér haza. A korábban űzött sportokból – köztük a vívásból és a focizásból – mára a rendszeres futás és az úszás maradt." HVG 2010
Nero Bianco 2013.04.17. 17:00:43
Szalai Annamária életek százait, vagy inkább ezreit tette tönkre tevékenységével.
Most akkor mégis mit mondjunk?
Most akkor mégis mit mondjunk?
Putyilov gyári melós 2013.04.17. 17:01:15
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Azért valami lelkiismeretfurdalása lehetett a halála előtt, hogy ki mert engedni egy ilyen jelentést:
www.kreativ.hu/media/cikk/orban_beszel_a_legtobbet_a_hirmusorokban

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.17. 17:13:25
@szellemkor: cicuka. nem tapintottál semmiféle gyenge pontra és csak a te ici-pici butuska fejedben van az úgy, hogy ti most jól megnyertetek valamit. egy csatát, egy háborút, bármit. te egy ugyanolyan jelentéktelen kis pöttömpalkó vagy, mint a kis janicsár barátaid. te engem, vagy bárki mást nem győzöl le/meg, neked itt dicsőséged, diadalod, vitézséged nincs. nem van. értve? akkor jó.
fura dolog egyszerre értékekről beszélni és arról, hogy "méltán gyűlölt" napkelte. meg a többi. ezek a te értékeid látod. a gyűlölet például.
a közszolgálatiság nem egyenlő azzal, hogy alányalunk a kedvenc tolvaj barátainknak. és hogy kitakarjuk a nekünk nem tetsző egyéneket. ez debilitás. kóma. gyengeség. és még inkább: félelem. ez jellemez titeket. ezért harcolsz te is itt ilyen hangosan.
leszel szíves felfogni, hogy van pl duna tévé is, na az pl értéket teremt. senki nem mondja hogy a nézettség az egyetlen mérőszám, de te jöttél azzal hogy mennyivel jobb lett a rendszer. hát pont annyival lett jobb, hogy a marslakók meg a haction kényelmesen elfért benne és senkit nem érdekelt. meg a fábrisanyi, de hát ő hűséges fegyverhordozó, értjük.
petőfi, kossuth és duna bőven elég. évi 15 milliárd és csókolom. ennyi volna az, amiről zagyválsz. a többi fideszes radikalizmus csupán. láttuk, hallottuk, ismerjük. és leszarjuk.

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 17:16:53
@szellemkor:
Ez pedig a 2010es adat:
A közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása 47, 151 milliárd forint.
Majdnem 50%al növelték, miközben minden egyebet leépít a kormány az oktatástól kezdve az EÜn át a szociális juttatásokig!
Propagandára van pénz!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.17. 17:18:15
@Putyilov gyári melós: lelkifurdalas?
ezert tettek oda. csak jelentett a vezernek, hogy jol dolgozott

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 17:21:44
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Akkor ezt az ötvenes évek sztálini személyi kultuszát idéző adatot nem teszik közzé.
Szerintem a lelkiismeretfurdalás vette rá.

szellemkor 2013.04.17. 17:25:23
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Nincs kit mentegetni, mert pont jól csinálta amit tett.
A korábbi hozzászólásaidból világosan kiderül, hogy azt az értékrendet sírod vissza amit a késő kádárizmus óta kénytelenek voltunk látni, hallgatni és elviselni a közmédiában, ami tönkretette és évtizedekre megmérgezte a magyar közéletet, és amely időszak nem utolsó sorban szakmai mélypontja volt a magyar médiának.
És nagyon üdítően hat még három évvel a közmédia kipucolása után is hogy végre nem a Forró Tamások, Juszt Lászlók, Lakat T. Károlyok és Havas Henrikek, Aczél Endrék undorító hazugságai és csúsztatásai, az MSZP és a méltán elfeledett, (de megbocsáthatatlan) SZDSZ gazdasági holdudvarának levitézlett kenyérpusztítói határozzák meg a közmédia arculatát.
Nyilván nem Annamária, hanem sokmillió választásra jogosult magyar ember érdeme, hogy ezek a vállalhatatlan komcsik el lettek taklarítva a képernyőről, és most elárvult kutyákként acsarkodnak a kerítésen túlról, így nem maradtok mindennapi betevő csúsztatás, kettősmérce, gyalázkodás és hazugságadagotok nélkül, hiszen ott a HVG, az Index, a Klubrádó, a Néphazugság, a Népszava.
Bár nem tegnap történt, mégis jólesik a közmédia megpucolásáról minden nap megemlékezni, mert az embernek a mindennapi boldogságot meg kell becsülnie. :-)

Dr. No 2013.04.17. 17:25:59
"Akkor már ismert médiapolitikus volt, engem a Magyar Televízió kuratóriumába választottak, összehozott minket a sors."
Hát igen, csak azok értik meg egymást igazán, akiket pofoz az élet!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.17. 17:35:33
szabolacika - igy, csupa kisbetuvel - jol felfeszitette a pofonlada tetejet...
marha:-)
marha:-)
szellemkor 2013.04.17. 17:38:45
@Putyilov gyári melós: Nagyon helyes!
Végre megtanulták hogy a médiában kell megnyerni a választást.
Még több pénzt a közmédiába!
:-)@balage_81 reloaded: Cicuka, muhaha. :-O
Ha nem veletek vesztegetném az időmet ráérnék korrektkedni hogy 80% ban élvezhető, vagy hogy most a Hacktion jó-e vagy sem (szerintem sem nagy durranás, de a Barátok Közt az? Na ugye)
Szóval mindegy is. Én köszönöm jól vagyok, alapvető problémáim nincsenek a közmédiával (azt a szerencsétlen Lomniczit tényleg felesleges volt kiollózni, de hát sokszor pont azok az elvtársak viszik túlzásba a lojalitást akik a legnagyobbat képesek naprafordulni.)
Ebből is látszik hogy a közmédia, még így is nagyrészt örökölt, hozott emberanyagból dolgozik, így még nagyobb érdem hogy nincs semmi bántó mellékíze.

Mesterlövész 2013.04.17. 17:39:15
@szellemkor: Vedd be a gyógyit és aludj még egy kicsit.
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.17. 17:40:24
@Putyilov gyári melós: nekik ez a normalis. nem is tagadjak es ha megnezed ezt a szellemkor nevu cofos diszfaszt, konkretan a rakosista, szemelyi kultuszos diktaturat sirjak vissza. itt porog az arcan ez az abortuszmaradek, hogy milyen jo, hogy a pornohercegnobol erkolcscsossze lett annamariska hogyan nyalatta kotelezoen melegszarig orban valagat es hogyan probaljak elkussoltatni es tonkretenni az ellenvelemenyt. es szeirntuk ez teljesen normalis menete az orszagnak.
az a baj, hogy te meg embernek tekinted ezeket:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.17. 17:41:36
@Putyilov gyári melós: "@Putyilov gyári melós: Nagyon helyes!
Végre megtanulták hogy a médiában kell megnyerni a választást.
Még több pénzt a közmédiába!"
latod?
mondom en. a latszatra sem adnak es nyiltan diktaturat uzemeltetnek es kovetelnek.

Eric_Cartman 2013.04.17. 17:41:57
Azt olvastam, hogy szemkilövetés szövődményébe halt meg. Ez igaz ?
balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.17. 18:01:22
@szellemkor: nem nagy szellemi kihívás veled vitatkozni, azt sajnos meg kell állapítanom.
a köztévére sehogy se jön ki, hogy 80%-ban jó, mert ha az lenne, akkor néznék azok, akikre hivatkozni tetszel. hogy a kertévék jó műsort nyomnak-e, az irreleváns, lévén nem a költségvetés finanszírozza őket. plusz sejthető, ha a köztévét még egy békemenetnyi ember se nézi, akkor biza a fideszes szavazó is inkább a barátok köztre kapcsol
de 76 milliárdért minimum bbc szintűnek kéne lennie és csak a te kis buta fejedben kerek az, hogy itt maradtak az elvtársak. mert ezek bizony új elvtársak, és csúnyán barna a nyelvük a fideszes popóktól

balage_81 reloaded (törölt) 2013.04.17. 18:02:09
@szellemkor: arról nem beszélve, hogy a te nyelved mennyire barna. már-már fekete:)
látjátok feleim szümtükkel 2013.04.17. 18:04:25
@ámbátor: "Légbőlkapott követelményekkel, jogellenes jogi csűrcsavarással próbálta az ellenzéki médiát ellehetetleníteni. Nincs az a küldetés, ami ezt igazolhatná."
Ezt is lehet küldetéstudattal csinálni.
Ezt is lehet küldetéstudattal csinálni.
gomorra 2013.04.17. 18:05:56
@Putyilov gyári melós: köszönöm a javítást, de annyit hadd jegyezzek meg, hogy hozzám közel áll az a gondolat, hogy jót vagy semmit.
látjátok feleim szümtükkel 2013.04.17. 18:06:06
@Makkasz: "...sem a kormánynak, sem neki nem jutott eszébe hogy utolsó honapjait családjával töltse, feladatai átruházza."
Pedig a kormányzó oldal egyik jelmondata a család minden előtt, meg a család mindennek az alapja. Szép példát mutatnak.

Mr. Waszabi 2013.04.17. 18:43:25
Bolond vagy? Elég felháborító volt az is amit csinált, te meg még ráteszel egy lapáttal azzal, hogy mindezt az őrületet mélyről jövő, tisztaságban fogant elhivatottságának állítod be.
Ugyan nem valószínű, hogy ismerősök leszünk valaha is, de ha még is, arra megkérlek, hogy rólam ne írj ilyne nekrológot.
Amennyiben csak finom szatírának szántad, akkor viszont gratulálok, ügyes.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2013.04.17. 18:57:42
"Nehezen szabadulok a gondolattól, hogy az élete arra ment rá, hogy beteljesítse azt, amit küldetésének tartott."
Mármost a Tutti Fruttira gondolsz vagy mire?

DezInf 2013.04.17. 19:22:14
Ez a szabolaci jó elvtárs! Hozza a HÖOK elnöki múltját,a fideszes kiállását, a médiaszagértői munkásságát a legjobb pártkatona módjára.
Pontosan hol is dolgozik most?
Milyen beosztásban?
Aki a két kérdésre tudja a választ,az nem akad ki a poszter mondanivalóján.
Mellesleg a hozzászólásokat le lehet tiltani, de épp a hozzászólások miatt íródott a poszt :(
R.I.P.

DezInf 2013.04.17. 19:27:46
@szellemkor:
Szoktál tükörbe nézni ?
Egy pártkatona halála a számodra ennyit jelent?
A ti oldalatokon kűzdött,te meg simán átgyalogolsz rajta....... inkább vitát gerjesztel, undorító a módszer.... megtette a dolgát, te meg harcolsz tovább ész nélkül.... gondolom legalább államtitkári rangot sikerült szerezned.... ennyi ésszel nálatok ez biztos sikerül :(

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 20:45:31
@DezInf:
Jó kérdések, már csak egy hiányzik, mennyit kap Szabó elvtárs a bizottsági faszverésért és az agit-propért?
Aztán ez már csak szuri, életében mikor fog Szabó elvtárs és az élősködő slepp valami hasznosat tenni?
Seggnyalással nem lesz GDP, attól csak fogy!

reccs 2013.04.17. 20:47:10
@Eric_Cartman: Miért, ő lövetett?
Putyilov gyári melós 2013.04.17. 20:50:01
@vacsad:
Csak nem a Miami Pressre gondolsz?
/Őszintén és kulturáltan az erotikáról/
m.blog.hu/pi/pilu/image/miamipress/miamipress_1th.jpg
Főszerkesztő: Szalai Annamária
m.blog.hu/pi/pilu/image/miamipress/miamipress_4th.jpg

Mesterlövész 2013.04.17. 20:58:14
Háááát akkor kimondom, amit mindenki gondol... FIDESZBLOG!!!
Putyilov gyári melós 2013.04.17. 21:16:12
@Mesterlövész:
Az, Fidesz blog, a blogíró pedig Kumin elvtárs és a kommunista párt jól fizetett blogkommandósa.
Úgy látszik GFG, Török ésatökömsetuggya kinyúvadóban.

Putyilov gyári melós 2013.04.17. 21:19:49
@szellemkor:
" Nagyon helyes!
Végre megtanulták hogy a médiában kell megnyerni a választást.
Még több pénzt a közmédiába!"
Ecsém, téged Rákosi Mátyás faszából vertek ki és Micsurin kutyult ki ilyen retardált sztálinistává egy lombikban!
Na mesélj, mennyit nyúlsz le a zsebünkből hazudozásért, agit-propért, seggnyalásért?
ELÉG AZ ÉLŐSKÖDÉSBŐL, NYOMÁS KAPÁLNI!!!!!!

gmihaly 2013.04.17. 22:24:12
Először: Hölgyről lévén szó, még holtában sem szabad (tilos) megsérteni a méltóságát. Életében néhányan ordenáré módon megtették, az aljamédia pedig tapsikolt és csámcsogott.
Másodszor: Amikor az "igényes" médiánál elszakad a cérna, elkezd csapkodni és hibát hibára halmozni. A "minél rosszabb (nekik), annál jobb (nekünk) alapelve náluk is érvényes, kárörvendenek, tapsikolnak, annyira azért nem magas az erkölcsiségük.
Harmadszor: Médiamunkáséknál a maximális rosszindulat is egy munkaeszköz.
Negyedszer: Állásponttól függetlenül gáz, amikor az értelmes beszéd helyét a panelmondatok, klisék veszik át. Mintha egy rosszat mondó külhoni újságcikk ütős hivatkozás lenne. Ellenkezőleg.
Ötödször: Az eurobürokraták is kapiskálják már, hogy ez a handabanda már kontraproduktív és ha nem hagyják abba, akár az egész kóceráj is összedőlhet.
Hatodszor: "Rendezni végre közös dolgainkat,/ Ez a mi munkánk és nem is kevés" (József Attila:A Dunánál)

kentauri 2013.04.17. 22:40:42
Kedves Blogíró!
Kinek kell a seggét kinyalni egy kis pénzért?
Kár volt erőltetni.... Ez eddig nagyon mellé.

Nap Pali 2013.04.17. 22:46:49
azér valamit ő is épített és alkotot...
a HARMADIK ÉVEZREDBEN FEUDALIZMUST !
köszönnyük kedves anamari! sokat fogunk emlegetni...

Rodolfo63 2013.04.17. 22:50:43
@szellemkor: "hogy ezek a vállalhatatlan komcsik el lettek taklarítva a képernyőről"
helyettük jöttek mégrosszabbak, mégtöbb pénzért, méginkább az aktuális kormánypárt seggét nyalva - remek csere volt

komissarlajos 2013.04.17. 23:14:53
Na most miért sírtok?
Eggyel kevesebben vannak!
Eggyel kevesebben vannak!
walakywalaki 2013.04.17. 23:16:49
@szellemkor: nem tudom, szólt-e már valaki, nem olvastam végig az összes hozzászólást, de a Napkelte eltűnése még 2009-ben volt, és Medveczky Balázsnak volt köszönhető, nem mintha ettől jobban lehetne Balázsunkat tisztelni. Akkor még ORTT volt (elméletileg 0 befolyással az MTV - ben látható tartalomra), az NMHH és a Médiatanács talán még tervben sem volt...
walakywalaki 2013.04.17. 23:23:47
@Putyilov gyári melós: az 50%-os támogatás növekedésben az az igazán szép, hogy közben a holdinggá alakulás és az elbocsátások miatt, meg az ésszerűbbé (?) és szervezettebbé (?) váló működés miatt ugye a hatékonyság javulásának a költségek csökkenésében, vagy a sokkal színvonalasabbá váló új műsorok tömegében is kellene jelentkezni.
A szerelő 2013.04.17. 23:30:18
@gmihaly: "Hölgyről lévén szó, még holtában sem szabad (tilos) megsérteni a méltóságát." Miért nem? Ezek szerint egy hölgy bármit megtehet, bírálni tilos? De ami az állításodat kérdésessé teszi, az az, hogy csak azt lehet megsérteni, ami van, neki viszont nem volt méltósága, mivel méltatlan volt minden tekintetben.
Szittyakürt 2013.04.17. 23:52:58
Aki egy kicsit mélyebben szeretné megismerni az NMHH és első számú vezetőjének áldásos munkáját, annak javaslom, hogy olvassa el a mobilszolgáltatója ÁSzF-jét. A hűségidő és a kötbér c. fejezetek nagyon tanulságosak!
fchris82 2013.04.18. 01:11:49
@szellemkor: "ezek a vállalhatatlan komcsik el lettek taklarítva a képernyőről"
Érdekes... Mond csak, hol is tart a nemzeti emlékezett bizottság felállítása? Tudod, amelyik kutathatóvá tenné az ügynök aktákat, vagy legalábbis vizsgálná, és tavaly februárban jelentették be a felállítását. 14-15 hónapja. Ennyi idő alatt 2 alkotmányt is simán összedobnak, nemhogy egy kb pár óra alatt felállítható bizottságot létrehozzanak. Tudod, amit még csak nem is módosítókkal bombázott szét a Fidesz, hanem simán, még azt is leszavazta, hogy a parlament tárgyaljon róla. Úgy rögtön az elején megakasztották a folyamatot. Tehát nem azzal jöttek, hogy jó az ötlet, csak ne így csináljuk, vagy vmi, hanem "kuss, erről nem beszélünk" hozzáállással, csírájában fojtották el a kezdeményezést. Tudod, az, amelyikben kivételesen és ritka módon nem szavazott együtt a Fidesz, még Navracsics is tartózkodott, páran még igennel is mertek szavazni. Na, szóval mesélnél nekem erről? És persze ha vmire te nagyon máshogy emlékszel, nyugodtan javíts ki kérlek.
Tudod, a Django-ból a néger inas jut rólad eszembe, aki habzó szájjal veti meg az összes mocskos néger rabszolgát. Mintha ő maga éppen nem egy lenne közülük :D Tudod melyik rendszerben mondták, hogy haldoklik a nyugat? Meg voltak gonoszak a tőkések és a bankok?
A kognitív disszonancia komoly probléma, kezdj vele vmit.

fchris82 2013.04.18. 01:18:05
@Putyilov gyári melós: "Na mesélj, mennyit nyúlsz le a zsebünkből hazudozásért, agit-propért, seggnyalásért?"
Figyu, kár azzal jönni, hogy ezt pénzért teszi bárki is. Ingyen csinálja, meggyőződésből. Neked is javaslom a Django című filmet, mint ahogy javasoltam ennek az ifjú kis komcsinak. Ő egy az egyben a néger inas, aki jobban gyűlöli és lenézi a feketéket, mint talán a fehérek.
Vannak ilyen emberek, Sztálint is kiszolgálták jó páran, akik rajongtak érte, ezekkel nem tudsz mit kezdeni, "betegek". Már így fog valószínűleg meghalni. Szerinted épeszű ember leírt volna olyat, amit ő? :D Ehhez tényleg vmi totális visszamaradottság kell.

Bretschneider detektív 2013.04.18. 05:38:26
@szellemkor:
"A Kossuthé a közmédia legszínvonalasabb reggeli hírműsora, Petőfi rádió, M2 gyerek- és ifjúsági tv, Dankó nótarádió"
Az a Kossuth, ahol az időjárást képtelenek elfogulatlanul bemondani?
Az a Petőfi, akik majd megmondják, ki számít magyar zenésznek?
Az az M2, aki a 3D tévék korában is Maja a méhecskét adja ezredszerre?
Az a Dankó Rádió, amelyik vidéki frekvenciák elvételével danászik szintén konzervről?

Bretschneider detektív 2013.04.18. 05:51:02
@Rodolfo63: A vállalhatatlan komcsik a képernyőről lehet, hogy eltűntek, de hogy a médiatanácsban és a köztévé vezetőségébe n még ott vannak, az ugye tény.
nu pagagyí 2013.04.18. 06:15:40
Ezért az életműért kár volt élni. Nem érdekel a magánélete, nem érdekel milyen "küldetése" volt. Mint állampolgárt, a közre tartozó teljesítménye érdekel csak.
Szalai asszisztált ahhoz, hogy a közmédia egy megfélemlített, hazudós, politikailag egyoldalú selejtté váljon, ahol természetes a hírhamisítás, a közpénzek átjátszása haveroknak, politikai szelektálás.
Nem felejthető az egyetlen, ellenzékhez sorolható rádió hatósági szekálása sem. A vezetése alatt álló intézmény által okozott tetemes kárért, sajnos már nem tud megfizetni.
A legnagyobb kárt persze nem hivatali ideje alatti tevékenységével okozta. Az Ő nevéhez fűződik az a törvény, amely méltatlan egy magát demokratikusnak nevező országhoz. A törvény pontosan leképezte az országra kényszerített tekintélyuralmi rendszert a sajtó területére, amelynek felelősségre vonhatatlan kiskirályi posztját pofátlan módon, saját magára szabta. Fontos csavarja volt a Fidesz által elkövetett puccsnak, az állam politikai megszállásának.
Halála már nem teszi lehetővé a számonkérést. Nyugodjék békében!

gmihaly 2013.04.18. 07:33:53
@A szerelő: Olvass alaptörvényt, alkotmányt, egyebet a fogalom meghatározásáról tudatlankám. Vagy szereted, ha téged nem tisztelnek? Mindennek megvan a maga helye és ideje. Halottakról pedig vagy jót, vagy semmit.
DezInf 2013.04.18. 07:55:45
Aki esetleg nem ismerné a blog íróját:
hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_L%C3%A1szl%C3%B3_%28politikus%29
szabolaszlo.hu/site.php?inc=&menuId=1
Nagyon is tisztában van azzal mit miért csinál!
Az élete a fideszről szól, ráadásul igazolt labdarúgó. Ez már szinte kötelező:)

A szerelő 2013.04.18. 08:15:24
@gmihaly: valakit az alapján ítélünk meg, amit tett, halála után pedig ahogyan élt. Ezért szalait sem életében, sem pedig halála után nem illeti tisztelet.
Az idézett mondatot pedig ("Halottakról vagy jót, vagy semmit.") hiába írjátok le mantra szerűen akárhányszor, nem lesz igaz, ráadásul még rosszul is idézitek.

Nap Pali 2013.04.18. 08:40:45
@nu pagagyí: így van... meggebedt... az akta lezárva...
megbocsátottuk a bűnszervezettel való ámokfutását, amivel
hazaárulás országrontás nemzetvesztés halmazatit követte el...

MosoMasa 2013.04.18. 08:51:27
@gmihaly: Tehát így akkor Hitlerről, Kádárról, Sztálinról, Rákosiról stb csak jót és szépet?
Akkor ez alapján eleve hamisítsuk a történelmet, ez alapján ne lehessen értékelni valakinek az "életét" vagy "munkásságát"?

ratched nővér 2013.04.18. 09:04:54
a vállalhatatlan komcsik tényleg eltűntek a képernyőről.
már a bársonyszékekben ücsörögnek.
ezekmennek.info/szegyenfal/
már a bársonyszékekben ücsörögnek.
ezekmennek.info/szegyenfal/
devadel 2013.04.18. 09:06:21
@Farkantoán Chatpartner: kedves szabólászló, én nem imádkozom, mert nincs kihez/mihez. viszont ha rosszaságot követek el valaki ellen, azt azonnal van alkalmam megbánni, hiszen nem eleve gonoszak a szándékaim. ez például fontos különbség köztem és az általad ajnározott gonosztevő között.
avanivi 2013.04.18. 09:15:48
Nem is szabadna a politika közelébe engedni olyat akiről kiderül, hogy halálos beteg / sajnos/.Már Antall J.-nél is ez volt a véleményem. Akarja vagy nem, erős vagy nem, másogy látja a világot.Aztán ha valaki felgyógyul örülünk neki.
nyünyüge 2013.04.18. 09:22:34
@avanivi:
Erről van szó! A teljesítési kényszer, a küldetéstudat, az "én megmutatom" irracionális irányokba, szintekre vihet egyébként teljesen normálisan megoldható ügyeket.
Arról nem beszélve, hogy az irányított szervezetet (kormány, hivatal) teljesen lebénítja, hogy van is vezetője meg nincs is.

Leonard Zelig 2013.04.18. 09:23:40
A Guardian véleménye a M. Thatcher halálát követő egyes ízléstelennek vélt megnyilvánulások miatt:
Margaret Thatcher and misapplied death etiquette
The dictate that one 'not speak ill of the dead' is (at best) appropriate for private individuals, not influential public figures
Margaret Thatcher és a tévesen alkalmazott haláletika
A "halottakról jót vagy semmit" elve magánemberek esetében érvényes, de nem az közszereplőknél
[...] Demanding that no criticisms be voiced to counter that hagiography is to enable false history and a propagandistic whitewashing of bad acts, distortions that become quickly ossified and then endure by virtue of no opposition and the powerful emotions created by death. When a political leader dies, it is irresponsible in the extreme to demand that only praise be permitted but not criticisms. [...]
[...] A hagiográfiával (azaz a megszépítő életrajzzal) szembeni kritika elhallgattatásának követelése történelemhamisításhoz vezet, a gonosztettek propagandajellegű szerecsenmosdatásához; olyan torzításokhoz, amelyek gyorsan berögzülnek az emberek tudatába és ellenvélemény híján, valamint a haláleset felkeltette heves érzelmek miatt tartósan fennmarad. Amikor egy politikai vezető meghal, végletesen felelőtlen azt követelni, hogy halottról vagy jót vagy semmit. [...]
www.guardian.co.uk/commentisfree/2013/apr/08/margaret-thatcher-death-etiquette

Kék az ég 2013.04.18. 09:35:50
@Putyilov gyári melós: Érdekesen a újabb életrajzokból (vagy wikin is) ez MÁR KI VAN HAGYVA.
vajon miért is? Mégsem volt az az élet munkássága olyan tökéletes?

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.04.18. 09:38:03
a magyarok istene nem bottal ver. nem bottal fogja megverni a torpe pocakos harcsafeju orditoan pszichopata gatlastalan mininapoleont sem, amiert 20 evre legalabb visszalokte az orszagot a sotet kozepkorba!
szellemkor 2013.04.18. 09:53:37
@Bretschneider detektív:
@fchris82:
Többeknek jelzem, hogy megint ott tart (a poszt címéhez méltatlanul) ez a vita is hogy egyik kutya másik eb.
Nem, nem igaz.
A világ nem fekete-fehér, de a szürke különböző árnyalatai között is vannak különbségek.
A köztévé nem BBC (bár szerintem a BBC sem lehet büszke a pedofil műsorvezetőjére meg a többi szaftos botrányára. A magyar közmédia kicsi, savanyú, de a miénk. És van aki szerint jobb, van aki szerint rosszabb mint azelőtt. Nyilván, aki Forró Tamáson szocializálódott annak most keserű a pirula. És nyilván én sem az ezredszerre ismételt Nils Holgerson vagy Maja miatt gondolom hogy jó a TV2 de ahhoz képest hogy korábban NEM VOLT közszolgálati gyerekcsatorna, ahhoz képest óriási előrelépés.
De nagyon utálom amikor ennek apropóján különböző súlyú disznóságokat megpróbálnak elrelativizálni, elbagatellizálni. Mint ha Észak Korea náci kommunizmusát bármilyen szinten is mentegetni lehetne egy Guantanamóval.
Megvetem ezt a libsi maszatolást.
Mrt az, hogy a kormánypártban vannak volt MSZMP-sek, nem kissebbíti azt a tényt hogy az MSZP-ben (már az ifjúszocikat leszámítva) csak ilyenek vannak.
(más kérdés hogy a fideszben és az összes rendszerváltó pártban még a derék III/3 ügyosztály gondoskodott róla hogy legyenek megbízható beépített emberek, nehogy már ne tudja a Párt hogy hol mi történik.)

Kék az ég 2013.04.18. 10:01:29
@Putyilov gyári melós:
Szó se róla az utolsó mondat mar szinte tényleg olyat okoz, annyira elképesztő szentté avatós felhasználása a szomorú eseménynek.
Kb olyan mint amikor Orbán is azonnal kampányolásra használta fel Bubik halálát, hogy o hogyan szavazott volna.
vagy a másik művészt, hogy ő a mi katonánk volt stb.
itt is, körülbelül:" Eletet adta a szent eszméért amit a gaz EU ugye támad"

gmihaly 2013.04.18. 10:25:29
@MosoMasa: Nem szépet, de tárgyilagosat, szakszerűt, ne csak egyik oldal fröcsögését. Hitler, Rákosi, Kádár tömegbázisa az ezerszer becsapott szegény nép volt, akinek egy (sok) hangyányival javult az élete a közvetlenül azt megelőzőhöz képest. Nem szabad a dolgokat az közvetlen "előző állapot"-ig elfajulni.
gmihaly 2013.04.18. 10:29:32
@A szerelő: És miért nem illeti tisztelet? Élt, alkotott. Neked nem tetszett, de ezt tiszteletteljesen is lehet közölni az érintettel. Főleg, hogy már nem tudja megvédeni magát.
blah 2013.04.18. 11:00:45
még, hogy nyugodjon békében... szerinted poszter hányan szidják még mindig a kommunista fajtája miatt? lehet itt utólag dicsőíteni valakit, de életében kellett volna kiérdemelnie...
végül is a halott komcsi a jó komcsi
végül is a halott komcsi a jó komcsi
dr Smittpálelnökúr 2013.04.18. 11:05:56
Az, hogy meghalt, még nem menti fel annak bűne alól, hogy törvényt nem ismerve szétrombolta azt a média rendszert, ami nem tetszett neki.
Egy zsebdiktátor szánalmas kiszolgálója volt. Kb. annyira értett a médiához, mint a selmeci nevű kifilitolvaj a társadalmobiztosításhoz.

ámbátor 2013.04.18. 11:19:20
Sztálin is művelt volt és szellemes. Nem félt a konfliktusoktól és buzgott benne a küldetéstudat.
Meg is halt.
Mégsem övezi tisztelet az emlékét, mert gazember volt, rossz célokat akart elérni aljas, gonosz eszközökkel.

A szerelő 2013.04.18. 11:26:40
@gmihaly: Azért nem illeti meg tisztelet, mert becstelenül élt. Legalábbis amióta közszereplő lett, minden nyilvános tevékenysége demokrácia, szólásszabadság ellenes volt. Olyan feladatkört vállalt el, ami egy normális demokráciában nem is létezhetne ilyen jogosítványokkal, mint amilyen neki volt, ha tisztességes lett volna, akkor neki kellett volna a jogköreivel kapcsolatban, a média törvénnyel kapcsolatban a leghangosabban kifogást emelnie, de nem tette. Egyet értett vele és beállt az autokrácia kiépítésének a sodrába. Szerintem ő ilyen volt és ez szerint ítélem meg a tevékenységét. És ez alapján részemről semmi tiszteletet nem érdemel. De ami a legfontosabb, nem szidtam, nem gyaláztam, csak értékeltem és véleményeztem a tevékenységét.
Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.18. 12:17:42
@DezInf: "Ez a szabolaci jó elvtárs! Hozza a HÖOK elnöki múltját,a fideszes kiállását, a médiaszagértői munkásságát a legjobb pártkatona módjára.
Pontosan hol is dolgozik most?
Milyen beosztásban?"
ez majd a valasztasok utan, a jogallamisag visszallitasa utan fog felmerulni kulonbozo vizsgalatokban:-)

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.18. 12:34:06
@ámbátor: "Sztálin is művelt volt és szellemes...Mégsem övezi tisztelet az emlékét,..."
No ezzel van némi gond. Mert amikor meghalt, akkor még nagy tisztelet övezte, majd az utódok egyre inkább rájöttek, hogy nincs is mit tisztelni. A távolság tisztán látóvá tette őket. Aki a történelem régi eseményeiből nem tud olvasni, maga is így fog járni. Még a szobrát is le fogják dönteni.

gmihaly 2013.04.18. 13:25:46
@MosoMasa: Ne tereld a témát, Annamária mégsem volt diktátor, tömeggyilkos, nem lépte át azt a kritikus határvonalat, tehát akkor inkább semmit róla, mint undorító fröcsögést, amitől hemzseg ez a sok komment.
gmihaly 2013.04.18. 13:32:27
@A szerelő: Mi a normális demokrácia? Ki mondja meg? A bajkeverő sajtó-, és médiamunkások? Még a politikusok is csak kapiskálják, hogy mi az igazi demokrácia és mi a blabla. Vedd észre, hogy a kritikus pillanatban összezáró firkászok manipulálnak. Mindenki a magasztos - anyagi jogi - alapelveket szajkózza, az alakit - eljárásjogot, eljárásrendet, ügymenetet, urambocsá' bürokráciát hanyagolja. Pedig ez az a csomagolópapír, ami nélkül a magasztos tartalom szétesik.
Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.04.18. 13:33:05
A világon semmi olyasmit nem tett ez a némber életében, amiért tisztelni, vagy kedvelni tudnám egy kicsit is, sőt, így csöppet sem érdekel, hogy feldobta a pacskert, mindenki felfordul egyszer, ez nem érdem. Rettenetes károkat okozott, így megúszta, hogy ezeket valaha számonkérjék rajta, ebben az értelemben sajnálom a halálát. De semmilyen más értelemben nem.
És most lehet virtuálisan leköpni.
És most lehet virtuálisan leköpni.
gmihaly 2013.04.18. 13:35:37
@dr Kangörény: Egy olyan országban, ahol a joghézagok ülnek diadalt, a joggal való visszaélés tilalmának hatálya alól fontos törvényeinket kivették, ott miről is beszélünk? Az előző jogalkotási törvény 1988-as évjáratú. Ki hekkelte hát meg a jogalkotást?
ámbátor 2013.04.18. 15:01:56
@gmihaly: Nyilván nem volt se diktátor, se gyilkos, de rossz célt szolgált nemtelen eszközökkel és a halála önmagában nem ok arra, hogy ezt másképp lássam.
A halála lehet személyes veszteség acsaládjának, ismerőseinek, de én nem tudok megbecsüléssel gondolni a küldetéstudatára. Kicsit lehetett volna kevésbbé ambíciózus és sokkal empatikusabb. Akkor talán pozitívabb kommentek lennének itt.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.18. 17:12:01
@gmihaly: " A bajkeverő sajtó-, és médiamunkások? "
egeszen pontosan igy van. a sajto es a media feladata a kormanyok es politikusok ellenorzese es a baszakodasaik nyilvanossagra hozasa.

látjátok feleim szümtükkel 2013.04.19. 07:48:06
@gmihaly: "Vedd észre, hogy a kritikus pillanatban összezáró firkászok manipulálnak. Mindenki a magasztos - anyagi jogi - alapelveket szajkózza,...
Igen, mert azokban van olyan ígéret, amelyben bízni tud a polgár. Volt olyan eljárási szabály, mely szerint akit őrizetbe vesznek ( magyarul megbilincselnek és bevisznek az izsáki rendőőrőrsre ), annak joga van az első perctől a védőhöz. Kérdezd csak meg a haverokat, hogy miért nem volt védő Izsákon! Mert megsérült az anyagi jogi alapelv, hogy a jogerős elítélésig mindenki ártatlannak tekintendő, és ebből folyóan joga van a védelemhez is.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.05.09. 14:15:55
Tökéletes propaganda médiát épített. Bravo. Ettől persze még lehetett jó ember, de ez engem, aki "csak" a munkásságát látom, cseppet sem érdekel.