1997-98-ban a Magyar Televíziónak készítettünk egy gyerekműsort, az volt a címe, hogy Tele-mutatvány. Vasárnap reggelenként ment, mindig volt egy vendégünk, zenészek, sportolók, színészek. A jól ismert „Amerikából jöttem...“ mintájára kellett elmutogatni a telefonon bekapcsolt gyereknek közmondásokat, történelmi eseményeket, meséket, ilyesmiket. Móka, kacagás.
Cipő halálfáradtan jött egyik az egyik vasárnap reggel, nyilván koncert után volt. Akkor találkoztunk először, kicsit féltem, mire megyünk vele. És igazam is lett: utálta, hogy ott kell lennie, nyilván a menedzsere meg a kiadója beszélte rá a promócióra. Aztán ahogy megértette, megszerette. Adásban meg már egyenesen imádta a játékot, beszélgetett a gyerekekkel, kedves volt, szeretnivaló.
Nem rohant el utána, leültünk vele néhányan kávézni, a Republic akkor csúcson volt, élveztük a társaságát.
Jónéhányszor találkoztam vele utána, igazi anti rocksztár volt. Csöndesen figyelt, csak a szeme élt és vibrált. Alig csinált valamit a színpadon, markolta a mikrofont, kicsit esetlenül ácsorgott mögötte. Az ember mégsem tudta levenni róla a szemét.
Korszakosat alkotott, Nagy Feró meg Hobo meg Révész után ő volt az első legújabbkori pop-rock ikon.
És hát az „...ez a parancs, érik a narancs...“, a „...beleköpök a nagy Dunába...“ meg az „..aki hülye, az is marad...“mégiscsak a rendszerváltoztatás himnuszának briliáns, punk szövege marad.
A Szállj el kismadár meg a legjobb magyar country dal a 70-es évek óta.
Hangja marad velünk a sírján túl...