Christophe Vissant profi focistának készül, az ölég jónevű Olimpique Marseille-ben futballozik. Közben beleszeret a búvárkodásba, egy merülés közben légembóliát kap, kishíján meghal, hónapokig nem tud járni. Aztán újra megtanulja a lábait egymás után tenni és futni is kezd, sőt, beleszeret a futásba.

Először Marseille és Párizs között fut. Aztán leszalad Athénba. Marseille-ből. Jó másfél hónapja pedig 28.000, igen, huszonnyolcezer kilométeres távnak vág neki, ezúttal Marseille-ből Ausztráliába, a Nagy Korallzátonyhoz. Mindennap 75 kilométert kocog. Futásával arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nap lerombolunk valamit abból, amit a természet adott nekünk. És hogy ez így nem jó.

Az itthoni francia nagykövetség megtudja, hogy ezekben a napokban épp Magyarországon futkározik, szervezkedni kezd, úgyhogy tegnap a Margitszigeten tizenötödmagammal futottam vele egy kört. Keverék francia-angol nyelven beszél, rém helyes, le van nyűgözve a szigettől, attól, hogy mennyien futnak, kocognak, babakocsiznak. Elmeséli, hogy mellé állt a Reebok, egy rakat francia cég, a francia kormány, a két mentora pedig Alain Bernard úszó olimpiai bajnok és Miss Franciaország.

Békésen kocogunk, Magyarországról kérdez, szokásos közhelyek röpködnek: Puskás, gulyás, paprika. A Balatont imádja, ahogy futott mellette rengeteg pozitív élményt kapott, a legszebb az volt, amikor leült egy percre és egy idős néni megjelent egy flaska vízzel. És hogy eddig azt gondolta, hogy a montenegrói lányok a legszebbek, de mára már tudja, hogy a magyarok.

Az Árpád hídig álmélkodunk így közösen, aztán magába merül, visszafelé félúton csipog az órája, megáll, nevet és mutatja, most érte el a mai 75 kilométert.

Visszaérünk az Atlétikai Centrumba, pacsizik mindenkivel, iszik és leülünk beszélgetni. Nyolc kilót fogyott mióta elindult, Ausztráliáig még húszat fog. Huszonöt fős csapat segíti, tervezett az étkezés, az energiabevitel, videózik, blogol.

Jókedvű, imádja, el van ájulva a magyaroktól, ígéri, hogy küld majd egy futócipőt, ha hazaér, gondolom, belefér a Reebook kontingensbe. Ki hiányzik, kérdik tőle. Három lányom van, ők nagyon. Hoztam mindegyiktől emléket, esténként szkájpolunk. Könnyes lesz a szeme, beletöröl, és újra mosolyog: már háromszor elváltam.

A végén megölel minket és mondja, sosem fogja elfelejteni, hogy milyen kedvesek a magyarok. Sétálva indul ki a szigetről, jóból is megárt a sok.