Mi mindenre jó egy benzinkút. Vélnénk: tankolni, pisilni, pogácsát venni négyszeres áron. De nem csak. Alkalmas nyelvművelésre is. Az első ezt bizonyító kaland jó egy éve történt velem.

Tankolok, bemegyek a shopba, csinos lány a pénztárnál, szűkszavú párbeszéd kezdődik. Számlát kér? Hogyne. Tankolt már itt? Persze, sokszor. Milyen névre írjam? Ipszilon média káefté, mondom fonetikusan, de azonnal betűzve folytatom: Ipszilon, Péter, Sára.... . Tapasztalatból tudom, hogy itt meg kell állni, mert egyszerre legfeljebb három betű jut el, két lélegzetvételnyi kivárás után szabad csak továbbhaladni. Már éppen folytatnám, de megáll a kopogás a pénztárgép monitorán, és érzem a zavart az Erőben a túloldalról. Magát úgy hívják, hogy Ipszilon Péter Sára? Kicsit elgondolkodom. Nem, nem úgy hívnak, de talált ilyen nevet a gépben? Nem, senkinek a neve nem kezdődik ipszilonnal, mondja. Senkinek? A francba. És olyan keresztnév, hogy káefté, olyan van? Néz. Hagyjuk a számlát, mondom, most megleszek anélkül is.

Aztán minap volt egy másik kalandom, megint tankolás, megint csinos lány a shopban.

Az Ypsylon Média lediktálásával ezúttal nincs probléma, jön viszont a cím. Tízötvenhárom, Budapest, eddig rendben vagyunk. Utca, kérdi a lány. Királyi Pál, már oda sem nézek. Királyi ipszilonnal, kérdi. Vélem, az ly-ra gondol, aha, dünnyögöm, hogy másképp. Így, kérdi, és mutatja a kis kijelzőt. Odanézek, nem hiszek a szememnek, a zöld betűk ezt formálják: Királyy. Hmmm, billentek egyet a fejemen, elmélázok, hogy ilyenkor mi a teendő, de a lány sürget, így? A legkedvesebb mosolyomat veszem fel, nem, sajnos nem így, pedig tényleg jól néz ki. Közös erővel kijavítjuk, jön a számla, udvariasan elköszönök. Kifelé menet azon tűnődöm, hogy persze a kiráji rosszabb lett volna.