Kastélyszállóban vagyunk most hétvégén, még tavaly karácsonyi ajándék.
Este érkezünk, kipakolás, két éjszaka az egész, de jószerivel csak a fotelt nem hoztuk el otthonról, vacsora, fürdés, dzsakudzi, tisztelt vendégeink, a papucs használata a nedves kő miatt kötelező, egy törölköző kauciója kétezer, miből lehet, tünődöm.
Tízkor vissza, egy-egy franciaágy a két szobában, előtér, fürdőszoba, táncolni egyikben sem lehet.
A Sztárban sztár alatt lányom, fiam elmegy aludni, apa, bújj ide, mesélj, hát persze, limuzinos tündért találok ki a nemek kiegyensúlyozott szórakoztatása jegyében, lassan hömpölyög a sztori, egyik mondat közepén sem tudom még, mi lesz a következő, valami tűzoltásra érkező banya közben alhatunk el mindahányan, a befejezetlen mesék nálunk kétharmados többségben vannak.
Annál ordasabb hazugság, hogy gyerekkel aludni jó, puha, illatos, imádom ahogy hozzámbújik, nincs. Gyerekkel aludni maga az inkvizíció, lépcső-alakba rögzülve, szüntelenül az ágyékon rúgástól rettegve, félálomban lebegek, fordulni lehetetlen, valamelyik testrészem mindig kilóg a paplan alól.
Arra riadok, hogy pisilni kell, megvan az, ugye, ahogy az ember, az anyagcsere ősi kényszerét próbálva legyőzni, mégis vissza akar aludni, kibírom, elmúlik, majd hasra fekve elnyomom a hólyagot, én fel nem kelek most, de nem, hiába, menni kell, kihajtogatom magam az ágyból, szem beragadt, szájpadlás száraz, kóvályog a fej. Már berögzült, hogy éjjel óvatosan kell lépkednem, a monszterháj csizmájának tűsarka pusztán fájdalmas, de a talp alól megszaladó mecsboksz halálos fegyver botorkáló éjszakai szülők ellen.
Osonok a vécé felé, kezeim huszonhárom centire magam előtt, térdben hajlított, enyhén görnyedt tartás, csukott szem, szabvány éjjel hármas apukaforma, világosban kilenc egész nyolcra pontoznák.
Ajtót tapintok, kinyitom, kicsit akad, megpróbálok belépni, falba rúgok, aszentségit, milyen torlasz lehet itt, hátrálok, majd a második bejutási kísérletre meglegyinti az orromat egy lógó pulóver, bassza meg, ez egy szekrény.
A méltóságát minden körülmények között őrizze meg az ember, úgy lépek ki a szekrényből, mintha mi se történt volna, gondosan visszahajtom az ajtót, próbálom felidézni az alaprajzot, valahogy elaraszolok a fürdőszobáig, megváltás a pisilés.
A saját ágyunkba aztán már gördülékenyen bejutok, Csilla felneszel, ne nevess, kérlek, de be akartam menni a szekrénybe. Kétszer. Négy perc múlva tud először levegőt venni, én is röhögök.
Nagyjából két órát alszom, amikor bebújik mellém a lányom, macit hoz, takarót persze nem, ez is fázós hajnal lesz.