Már a bevásárlókocsinál sokminden eldől. Az ugyanis, hogy ki tolja befelé a szupermarketbe, borzasztó egy szó, nem is értem, hogy tudott megragadni, bár azt azért talán sosem mondja senki, hogy na, megyek bevásárolni a szupermarketbe, ha mégis ilyet hallana valaki, azonnal hívja a rendőrséget, szóval, hogy ki tolja a kocsit, az nagyon lényeges. Férfiember ugyanis jószívvel csak két esetben tol kocsit: vagy nagyon a párkapcsolat elején jár vagy imád vásárolni, az arckifejezéséből rögvest kiderül, hogy melyik csoportba tartozik. Persze egy nőnek a két halmaz metszete az igazi főnyeremény. Meg azért van az is, hogy a gyerek rákéredzkedik a lehajtható táskatartó rácsra, apapapa, te toljál, huh, ezt akartam megúszni, aztán a hátrafele kilógó csizmás lábaival sárcsíkosra rugdossa a nadrágomat, apa, kiszállok, apa visszaülök, apa tegyél át a kocsiba, nem lehet, ránkszólnak, miért, mert a koszos cipőddel állsz oda, ahova mások az ételt pakolják, jön a sírás, jól van, nézünk kisrendőrautót, csak ne sírj.

A nők jelentős többségének minden bevásárlás egy adrenalinbomba, új és új küldetés, missön. Nem gyorsan letudható, szükséges, egyszerű tevékenység, hanem gondosan megtervezett, jelentőségteljes arccal lebonyolított operatív művelet. Bevetés, akció, hódító hadjárat, amelyet céltudatosan és könyörtelenül kell végrehajtani.

Az igazán felkészült nő táskájában mindig van százaspótló műanyagkorong, nem bízza a véletlenre hogy ki tudja-e rántani egyből a fémsorból a kocsit, de ennél lényegesebb és jellemzőbb, hogy cetlin tervez. Órákkal a vásárlás előtt indít, már reggel felírja a leglényegesebbeket, aztán időről-időre bővít, agysejtjeinek kétszámjegyű százalékát elkülöníti az akció megtervezésére, miközben beszélsz hozzá látod, hogy egy hatodagylebeny éppen befordul a fűszerektől a befőttekhez. A bevásárlócetlin nincsen logikus sorrend, a papírzsebkendő és a vécépapír hat sor távolságra van, cikáznak az agyhullámok, ha cetlisorrendben akarnád összeszedni a cuccokat, nyolcszor vágnál át oda-vissza a háztartási osztályon. A cetliválasztás is árulkodik, a vérprofik letéphető, négyzetalakú jegyzetblokkra írnak, de a borítékhátoldal is megteszi, a felsorolás vége már a túloldalra kerül, az irányítószám keresztbevágja a mosószert, lehet, hogy mosogatószer volt, na most mi legyen, vegyünk mindkettőt. Férfi a cetlit a pénztártól ellépve már dobja is a szemetesbe, a nő hazahozza, sokuk, ha tehetné, dátummal és hitelesítő aláírással ellátva le is fűzné, micsoda klassz lenne visszanézni, mit vettem tavaly november nyolcadikán, emlékszel, nem volt majoránna, a guta majd megütött.

Férfiből három típus különböztethető meg az üzletben: őgyelgő, igavonó és tettestárs. Előbbi távol tartja magát a bevásárlás érdemi részétől, a nőt szabadjára engedi, beveszi magát az újságok, könyvek, dévédék közé, oké, a nyolcas pénztárnál találkozunk. Az igavonó szótlanul tolja a kocsit párja után, leparkol a sorok közötti folyosón, féltérde roggyan, törődött arccal nézi, ahogy felesége szakértően tanulmányozza a polcot, menjünk, ilyen tésztát nem veszek, múltkor is leragadt az edény aljára, majd leszakadt a kezem, míg lesúroltam.

Számomra a tettestárs típus a legrémisztőbb. Ő tényleg szeret vásárolni, mi több, hasznos mondani- és tennivalója is van bevásárlás közben. A legfélelmetesebb, hogy ismeri a szakzsargont és csalhatatlanul működik benne a barát-ellenség felismerő rendszer. Neki nem kérdés, hogy a fényezett rizsek közül a B típust kell venni, tudja melyik a karalábé és melyik a karfiol, én ezeket míg élek, nem fogom tudni megkülönböztetni, a múltkor telefonos segítséget kértem, mert nem voltak kint a névtáblák, egyszer meg az étcsokihoz kaptam az eligazítást mobilon, hol a túróban van, feleségem egy túsztárgyaló higgadtságával hozta a biodzsípíeszt, elhaladtában, elnéző mosollyal hajol le a pult aljához egy hölgy, könnyed mozdulattal adja oda a sárga szerencsit, ahogy sakknagymesterek húzzák be a susztermattot, futva pillant rám, micsoda lúzer, furcsa, hogy lélegzik egyáltalán.

Megjelent a RIDIKÜL magazinban.