Barbara 11 éves. Most még elég szépen, érthetően beszél, írni is tud, verseket tanul. A Parkinson-kór speciális esetével küzd és enyhén értelmi fogyatékos. A szülei elhagyták, lakóotthonban él, kisegítő iskolába jár.
A Fogyatékkal Élők Baranya megyei Sportszövetségének nyári sporttáborában töltött el egy hetet, hatvankilencedmagával. A péntek esti táborzáró díjátadón az utolsó aranyérmet ő kapta, mert a bocsagolyót olyan ügyesen gurította el, hogy majdnem eltalálta vele a célt.
Eltolja a segíteni szándékozó kezet, napbarnította madárlábacskáin maga lép fel a svédszekrényből eszkábált dobogóra, nyakába akasztom az érmet, kezébe adom az oklevelet. Hatvannyolc társa varázsszóra feláll, dübörög a vastaps, Barbara sír és sugárzik.
Nevelőjével együtt ölben vesszük le, súlya mint egy kosár kismacskáé, a helyére tipeg.
Félrefordulok, a hátam mögött tizenegynéhány felnőtt, egytől-egyig könnyeznek. Én most is, ahogy ezt írom.
Kisétálunk a teremből, a gyerekek szétszélednek, Barbara, aranyéremmel a nyakában, egy padra ül le, keresztbe rakja a lábait. Felnőttes a mozdulat, nemrég leshette el.