Négy vagy öt éve történhetett. Négyen utazunk Csíkszentdomokosra egy focimeccsre, Jenő bácsi a díszvendég, mi hárman játszani megyünk. Marosvásárhelyig repülő, onnan bérelt autó, azzal az út az erdélyi viszonyokkal konzervatívan tervezve olyan három óra. Egy körül ülünk be az autóba, emberi számítás szerint négyre oda kéne érnünk, oké, kaja, pisi, mondjuk öt.

Vásárhely után, a harmadik faluban majdnem elcsapok egy rendőrt, a fa mögül kilépve akar leinteni, egy szót nem hajlandó beszélni magyarul, 100 lejre büntet, hosszan próbálok érvelni, a mai napig erősen bízom benne, hogy tényleg nem értett magyarul.

Jenő bácsi a hatodik falu körül kel igazán életre, felkapja a fejét, mint a vizsla, no, itt megállunk mézet venni. Az út szélén olyan háromszáz méterenként mézárusok, ő csalhatatlanul választ ki egyet, megállunk, az árus a nyakába borul, Jenő bácsi, az ég áldja, bepakol a csomagtartónkba húsz kiló mézet, az öreget nem hagyja fizetni, mit gondol Jenő bátyám, majd a fiatalok elintézik.

Szovátán a kékfestőhöz kanyarodunk be, az öreg olyan érzékkel szúrja ki a kocsibehajtót, mintha kétnaponta járna erre, a háziasszony agyoncsókolja, összeugrasztja a családot, a szomszédokat, tíz perc múlva terített asztalnál ülünk, sajt, szalámi, fehér kenyér, bor, az öreg egy órát sztorizik, tucatnyi abrosszal, szalvétával távozik, na, ezekhez minden évben be szoktam jönni.

Újabb négy falu, most egy kocsmánál kell megállnunk, itt ismernek mondja, hol nem, Jenő bátyám, dünnyögöm, de tényleg, a teljes kricsmi csókolgatja, Jenő bácsi, az ég áldja, Isten hozta, szokásos. Pálinka, bor, sajt. Ahogy észrevettem, Erdélyben nem is férfi az, akinek nincs az autójában négy-öt petpalacknyi pálinka, néhányat átraknak a mi csomagtartónkba, messze van Domokos, elfogy az addig, csapkodják a vállunkat.

Öt óra elmúlt, az út harmadát ha megtettük. A farkaslaki polgármester a barátom, mondja az öreg, mindjárt fel is hívom. Nem veszi fel, az öreg morog, egyszer jövök, akkor sincs itthon. Összenézünk, mintha azt mondta volna, hogy évente jár erre.

Székelyudvarhelyen a Gondűzőbe kell bemennünk, Jenő bácsi, Isten hozta, satöbbi, satöbbi, vacsorára fognak minket, az öreg a cigánnyal nótát húzat, kioszt negyven autogramot, elmondja újra az összes sztoriját, kilenc múlt mire tovább indulunk.

Ki volt a legkeményebb a csapatban, kérdezem tőle. Lóránt, az olyan durva volt, hogy beceneve se volt.

Csíkszeredában a kórházba vezényel minket, asszondja, az orvosok ilyenkor esténként még beszélgetnek, mit tesz Isten, tényleg együtt van vagy tíz doki, már előre mondjuk a köszöntéseket, életemben összesen nem ettem annyi sajtot, mint akkor egy nap alatt.

Hajnali egyre érünk Csíkszentdomokosra, a fogadóban az öreg még leül dumálni a tulajjal, megissza a tizenhatodik pálinkáját, az anyátok istenit, valami rendes, erős nincsen?

Ma van a hathárom hatvanadik évfordulója, életem egyik legszebb élménye az a nap az öreggel. A leghosszabb értelmes magyar szó a grosicsbuzánszkylórántlantosbozsikzakariásbudaikocsishidegkútipuskásczibor.